2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Évet értékelt a megyei rendőrfőkapitány

Évet értékelt a megyei rendőrfőkapitány

Kevesebb elkövetett bűncselekményről és emelkedő nyomozáseredményességről adott tájékoztatást Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Miskolcon megtartott évértékelő értekezleten.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014-ben elvégzett szakmai munkáját értékelte 2015. február 25-én megtartott szakmai értekezleten és az azt megelőző sajtótájékoztatón a főkapitányság vezetője. Előrebocsátotta, hogy a rendőrség testületi beszámolóit minden esetben elfogadták az önkormányzatok képviselőtestületei, az egyenruhások munkáját a megyében pozitív megbecsülés övezi. Ezt támasztja alá a Belügyminisztérium által elvégzett legutóbbi önkormányzati felmérés is, amely az öt fokozatú skálán a megye rendőreinek munkáját, az országos átlagot meghaladóan 4,15-re értékelték.

Az adatok elemzéséből kitűnik, hogy a főkapitányság illetékességi területén elkövetett bűncselekmények száma az elmúlt évben közel 20 százalékkal csökkent. A 2013-as esztendőhöz képest tovább javult az úgynevezett ismeretlen tettes, vagy tettesek ügyeiben indult felderítések aránya, amivel a főkapitányság az országos átlagot meghaladó eredményt ért el. A rendőrség által kiemelten kezelt bűncselekmények száma a megyében az elmúlt évben 10%-al esett vissza, az ezzel kapcsolatos felderítési eredményesség pedig a borsodi rendőröket az országos rangsor 5. helyére predesztinálta.

A főkapitány kiemelte, hogy nincs felderítetlen ügy a megyében 2014. évben elkövetett emberölések tekintetében. A 100.000 lakosra jutó bűncselekmények számarányának alakulásáról szólva pedig elmondta, hogy ez a mutató a 2013-as esztendőhöz viszonyítva 16 százalékkal csökkent, amely érték így az országos átlag alattinak számít.

A megyében tovább mérséklődött a közterületen elkövetett bűncselekmények számaránya. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság mind a tavalyi, mind az idei évben is fokozott figyelmet fordít a települések és a külterületek közbiztonságának fenntartására. Az elmúlt évben 255 településen három-, 97 helyen naponta visszatérő ellenőrzést tartottak a rendőrjárőrök, míg 6 helységben állandó volt az egyenruhás jelenlét.

A vezető évértékelőjében utalt rá, hogy továbbra is csökkenő tendenciát mutat a közúti közlekedési balesetek alakulása, de mindezek ellenére az utakon az egy évvel korábbihoz képest többen sérültek meg, és hattal többen veszítették életüket, mint 2013-ban.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya a 2015-ös évre vonatkozóan többek között célul tűzte ki a közlekedésbiztonság javítását, egyben erősíteni kívánja a közlekedőkben azt a tudatot, hogy mindenkit haza várnak. Emellett a rendőrség az önkormányzatok támogatásával tovább növeli a megyei közterületi jelenlétet, egyben megerősíteni tervezi a kutyás szolgálati ágat is.

Az évértékelőn az Országos Rendőr-főkapitányság részéről Dr. Halmosi Zsolt r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány-helyettes, rendészeti főigazgató az elért eredményekhez gratulált és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2014. évi munkáját jónak értékelte. A jövőre nézve kihangsúlyozta a bűnfelderítés eredményességének további javítását, illetve azt, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni a bűn- és baleset-megelőzési tevékenységre, azon belül is az idős korosztályra.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp