2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Eredményes körözési akció Ózdon

Eredményes körözési akció Ózdon

Az Ózdi Rendőrkapitányság 2013. március közepén körözési akciót hajtott végre, melyben a bűnügyi és az egyenruhás, közterületen szolgálatot teljesítő állomány tagjai is részt vettek. Az akció célja a kapitányság illetékességi területén feltalálható körözött személyek felderítése és elfogása volt.
Az akció időtartama alatt három férfit elfogatóparancs alapján, egy főt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el az akcióban résztvevő rendőrök. További egy személyt elővezettek, négy eltűnt fiatalkorút és egy, szintén eltűntként körözött felnőtt korút kutattak fel a rendőrök, illetve hat főnek állapították meg a tartózkodási helyét, a hatóságok erre irányuló megkeresései alapján.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…
Titkos raktár az üzletben
Közel húszezer hamis játék került elő egy budapesti üzlet „titkos” raktárából. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp