2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Első lecke: Ittasan nem vezetünk járművet!

Folyamatosak a közúti ellenőrzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az ittas sofőrök kiszűrésére. Egy ózdi sofőr ennek ellenére szeszesital-fogyasztás után és vezetői engedély nélkül volán mögé ült.


Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy helyi sofőrrel szemben. A rendőrök Ózdon, a Bolyki úton 2016. szeptember 2-án 23 óra 18 perckor vontak ellenőrzés alá egy személygépkocsival közlekedő férfit. A helyszínen az autó vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. augusztus 29-e és szeptember 4-e között 72 közúti közlekedési baleset történt, ebből 5 esetben volt ittas sofőr az okozó. Az adott időszakban 21 olyan ittas járművezetővel szemben indult büntetőeljárás, akiknél a rendőrök a helyszínen azonnal bevonták a jogosítványukat, illetve 7 sofőrrel szemben indult közigazgatási hatósági eljárás. A járőrök továbbá 29 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna.

Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek