2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Előzetesben az ukrán sofőr

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság annak a mikrobusznak a vezetőjét, amely az elmúlt szombat hajnalban az M3-as autópályán Gelejnél árokba hajtott. A balesetben két utas életét vesztette.
Mint ismeretes 2013. július 6-án 4 óra 45 perckor az M3-as autópályán a Geleji pihenő közelében halálos kimenetelű közlekedési baleset történt. A nyomozás adatai szerint egy ukrán felségjelzésű kisbusz Budapest irányából tartott Miskolc felé, amikor a jármű sofőrje feltehetően vezetés közben elaludt, majd az út menti árokba hajtott.

A közlekedési balesetben két utas a helyszínen életét vesztette, míg további három személyt sérüléseik ellátására kórházba szállítottak.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárásban a jármű ukrán állampolgárságú vezetőjét, a 43 éves K. Valeriy-t bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit ügyészi indítványra a bíróság a mai napon elrendelt.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…