2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Kék-Hírek » Éhes tolvaj szalonnával álmodik – Sikeres felderítés Tiszakesziben

Éhes tolvaj szalonnával álmodik – Sikeres felderítés Tiszakesziben

A napokban egy tiszakeszi férfi szalonnát kínált eladásra egy szintén helyi asszony részére, aki gyanút fogott az áru eredetét illetően, s nem vásárolt belőle. A nőnek ugyanis eszébe jutott, hogy földije tart otthon efféle hentesárut, így elment hozzá, hogy megkérdezze nem hiányzik-e valami a spájzból.

Az asszony a férfi feleségét találta otthon, aki azonnal ellenőrizte értékeiket, így kiderült hat oldal füstölt szalonna eltűnt a melléképületből. A sértett másnap értesítette a helyi polgárőrséget, akik rögtön bejelentést tettek a Mezőcsáti Rendőrőrsre. A járőrök ezt követően a vélt elkövető lakásához mentek, ahol a férfi elszámoltatása során ellentmondásba keveredett, majd beismerte a bűncselekmény elkövetését. Az éléskamra kifosztóját előállították a Mezőcsáti Rendőrőrsre, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, mely során beismerő vallomást tett.

A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a tolvajjal szemben.

A Rendőrség az eset kapcsán felhívja a figyelmet, hogy az utcán kínált rendkívül kedvező árú különböző termékek felvetik annak a lehetőségét, hogy azok bűncselekményből származhatnak. Éppen ezért nem célszerű a közterületeken eladásra kínált bizonytalan eredetű árucikkeket megvásárolni. Amennyiben felmerül annak a gyanúja, hogy lopott holmit akarnak eladni, értesítsék a rendőrséget az ingyenesen hívható segélyhívó számokon a 107-en vagy a 112-ön.

A Tiszaújváros Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…
NAV: Karóra ponyvázva
Csaknem hetvenmillió forint vagyoni hátrányt okoztak azok a hamis karórák, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzü…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp