2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Díjazott együttműködés

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és az ÉMÁSZ Nyrt. megújította együttműködési megállapodását, ezzel megerősítve a két szervezet szándékát, hogy együttes erővel lépjenek fel a kábel-, vezeték- és transzformátortolvajokkal szemben.

Hans-Günter Hogg, az ÉMÁSZ Nyrt. igazgatóságának tagja többek között kiemelte, hogy az áramszolgáltató társaságnak évente több száz millió forintos kárt okoznak a tolvajok, a rongálók, akik íly módon az üzembiztonságot vagyis a lakosság áramellátást is veszélyeztethetik.

Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője kiemelte, hogy a rendőrség és az áramszolgáltató szoros együttműködése ezen bűncselekmények megakadályozására koncentrál.

Az ünnepélyes ceremónián az ÉMÁSZ Nyrt. a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság négy rendőrét megjutalmazta, akik a közelmúltban részt vettek egy, az áramszolgáltató kárára elkövetett bűncselekmény-sorozat sikeres felderítésében. Az elkövetők Kazincbarcika és Miskolc körzetében tulajdonítottak el, nagy tételben trafóalkatrészeket, fémberendezéseket.

Eredményes felderítésük elismeréseként az ÉMÁSZ Nyrt. vezetőségének tagjától Lőkös István r. főhadnagy, Andó Péter r. hadnagy, Mező István r. törzsőrmester és Tóth Szabolcs r. törzsőrmester vehetett át elismerést.

B-A-Z. MRFK: kommunikációs Iroda

Képek forrása: minap.hu

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nem jött be a váltórelés biznisz
Fiktív számlákkal csökkentette fizetendő adóját egy gazdasági társaság. A számlázási lánc végén elhelyezkedő vállalkozás fiktív váltórelé-beszerzések …
Nemzetközi elfogás
Fegyveresek raboltak ki egy benzinkutat Terebesen, majd az elkövetők szlovák oldalról magyar hon felé tartottak. De ez csak gyakorlat! Az államhatáron…

További cikkek