2022. 08. 16. kedd

Ábrahám
1 EUR 406 HUF
1 GBP 482 HUF

Cseh világbajnoki döntős érkezik

Tereza Pecková személyében cseh világbajnoki ezüstérmes, 4-es és 3-as poszton is használható tapasztalt játékost igazolt az Aluinvent DVTK, aki a legutóbbi idényt a cseh bajnokság 3. legeredményesebb pontszerzőjeként és a 6. legjobb labdaszerzőjeként zárta.

Cseh világbajnoki döntős érkezik

A magyar válogatott irányító Nagy Dóra, a lett válogatott center Zenta Melnika, és a tavaly Zalaegerszegen remekelő amerikai bedobó, Kirby Burkholder után a 4-es és 3-as poszton is használható cseh Tereza Pecková csatlakozott az Aluinvent DVTK-hoz.

A 29 éves Tereza Pecková 2003-tól rendszeresen szerepel a cseh nemzeti csapatban, először a kadet Eb-n, 2005-ben az U18-as Európa-, 2006-ban és 2007-ben az U20-as világbajnokságon vett részt. A felnőttek között 2009-ben, Lettországban szerepelt először világbajnokságon, amit további három alkalom követett még. Ezek közül a legsikeresebb a 2010. évi hazai rendezésű vb, ahol ezüstérmet akasztottak a nyakába. 2012-ben tagja volt a londoni olimpián 7. helyen végző cseh csapatnak.

Klubcsapataiban is hasonlóan sikeres karrier áll a háta mögött. Már 18 évesen bemutatkozott a cseh élvonalban, ahol az USK Praha színeiben két bajnoki címet nyert, a Sparta Praha és a BK IMOS Brno mezében pedig összesen hét alkalommal jutott el a döntőig. Légiósként kipróbálta magát Lengyelországban és Franciaországban, a DVTK-hoz ismét Brünnből – friss Közép-európai Női Liga-győztesként – érkezik. A legutóbbi idényt a cseh bajnokság 3. legeredményesebb pontszerzőjeként és a 6. legjobb labdaszerzőjeként zárta.

– Tereza rendkívül tapasztalt, sokéves Euroleague rutinnal rendelkező játékos, akinek nagy szerepe lesz abban, hogy megnyerjük a szoros mérkőzéseket. A fiatal játékosaink fejlődését is nagymértékben elősegíti, ha ilyen szintű játékostól tanulhatnak mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken – nyilatkozta Maikel López.
Névjegy

Vezetéknév: Pecková
Keresztnév: Tereza
Születési idő: 1987. július 10.
Születési hely: Ústí nad Labem (Csehszlovákia)
Magasság: 190 centiméter
Poszt: bedobó

Sikerei
világbajnoki ezüstérmes (2010)
világbajnoki résztvevő (2009, 2013, 2014, 2015)
olimpiai 7. helyezett (2012)
cseh bajnok (2008/2009, 2010/2011)
cseh kupagyőztes (2012/2013)
CEWL-győztes (2016/2017)
cseh bajnoki ezüstérmes (2005/2006, 2006/2007, 2007/2008, 2009/2010, 2011/2012, 2012/2013, 2013/2014)
cseh kupadöntős (2016/2017)
lengyel kupadöntős (2014/2015)

Pályafutása
2017/2018 Aluinvent DVTK (Magyarország)
2016/2017 KP Brno 1960 (Csehország)
2015/2016 Cote d´Opale Basket Calais (Franciaország)
2014/2015 február-április Valosun KP Brno (Csehország)
2014/2015 október-január Energa Katarzynki Toruň (Lengyelország)
2013/2014 BK IMOS Brno (Csehország)
2012/2013 BK IMOS Brno (Csehország)
2011/2012 BK IMOS Brno (Csehország)
2010/2011 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2009/2010 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2008/2009 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2007/2008 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2006/2007 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2005/2006 ZVVZ USK Praha (Csehország)
2004/2005 BLC Sparta Praha (Csehország)
2003/2004 BLC Sparta Praha (Csehország)
2003-ig BK Skřivánek Ústí nad Labem (Csehország)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Megfékezték az újabb erdőtüzet
Több hektár erdő károsodott 2022. augusztus 15-én, délután Sály községhatárban, az ÉSZAKERDŐ Zrt. kezelésében levő területen keletkezett erdőtűzben. …

További cikkek

Megfékezték az újabb erdőtüzet
Több hektár erdő károsodott 2022. augusztus 15-én, délután Sály községhatárban, az ÉSZAKERDŐ Zrt. kezelésében levő területen keletkezett erdőtűzben. …