2024. 06. 12. szerda

Villő
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

Balesetek az M3-as autópályán – Két halott, öt sérült

Rendőrök helyszínelnek az M3-as autópályán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelej közelében, ahol árokba borult egy ukrán rendszámú mikrobusz 2013. július 6-án. A balesetben ketten meghaltak, hárman súlyosan megsérültek.

MTI Fotó: Vajda János Rendőrök helyszínelnek az M3-as autópályán, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gelej közelében, ahol árokba borult egy ukrán rendszámú mikrobusz 2013. július 6-án. A balesetben ketten meghaltak, hárman súlyosan megsérültek. MTI Fotó: Vajda János   
 Ketten meghaltak, öten pedig megsérültek két közlekedési balesetben az M3-as autópálya Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán szombaton hajnalban.

Hudák Andrea, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a sztráda 143-as kilométerszelvényénél, a Miskolc felé haladó sávban egy kisbusz árokba hajtott. A balesetben ketten meghaltak, hárman súlyosan megsérültek.

Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte, hogy az ukrán rendszámú jármű vezetője feltehetően elaludt a volán mögött, ezért történt a baleset. A helyszínelés még tart, a pálya ezen szakaszát lezárták.

A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, hogy az M3-as 164-es kilométerszelvényénél egy szerb rendszámú kamion is az árokba hajtott, ebben a balesetben ketten sérültek meg. Az elsődleges információk szerint a teherautó vezetője szintén elaludhatott.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …
Megöltek egy férfit Miskolcon
Elhúzódó vitás helyzet vezetett ahhoz a halálos tragédiához, aminek következtében egy 36 éves férfi megölt egy 76 éves férfit. A rendőrség azonosított…
Igent mondott a kockázatra egy borsodi esküvőiruha-szalon tulajdonosa, aki a működés több adózási szabályát is felrúgva szolgálta ki ügyfeleit. Nem le…

További cikkek

Megöltek egy férfit Miskolcon
Elhúzódó vitás helyzet vezetett ahhoz a halálos tragédiához, aminek következtében egy 36 éves férfi megölt egy 76 éves férfit. A rendőrség azonosított…