2021. 07. 30. péntek

Judit, Xénia
1 EUR 358 HUF
1 GBP 421 HUF

A miskolci rendőrök is tudják, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok

Kerekesszékes zsebtolvajt ért tetten egy miskolci rendőr a Búza téri piacon. Tudjuk, hogyan dolgoznak a zsebtolvajok?

 

 

 

 

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 48 éves ózdi nővel szemben. A gyanúsítottra 2021. június 21-én, 10 óra 30 perc körül figyelt fel egy rendőr a Búza téri piacon. A kerekesszékkel közlekedő nő többször próbálkozott olyan pultokhoz közelíteni, ahol több vásárló is van. Ilyenkor megpróbált úgy helyezkedni, hogy a vevők táskáihoz férjen. Egyszer sem sikerült, így két csomag őrölt paprikát emelt le az egyik pultról. A rendőr főtörzszászlós ekkor tetten érte a nőt, majd előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra. Az eljárás során beszerzett adatok szerint a nővel szemben már folyik hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése miatt nyomozás a rendőrségen. A lopással okozott kár megtérült az őrölt paprikát visszakapta jogos tulajdonosa.

6+1 ötlet, hogyan tudja megvédeni magát a zsebtolvajoktól:

Fokozottabban figyeljen értékeire, ha forgalmas helyen tartózkodik, vagy utazik! Ajánlott válltáskáját maga előtt tartva közlekedni.
Ne tartson okmányokat, értékeket táskája külső zsebeiben!
Lehetőség szerint ne tegyen egy helyre pénztárcát, okmányokat, lakáskulcsot, mobiltelefont!
Vásárláskor, az áru válogatásakor soha ne tegye le táskáját, pénztárcáját a pultra vagy a bevásárlókocsiba. Értékeit ne hagyja felügyelet nélkül!
Jó, ha tudja, és ismeri az elkövetési módszereket. Zsebtolvaj innaktiváló akadémia >>> ide kattintva <<< elérhető!
Ha gyanúsan viselkedő személyt lát, ellenőrizze értékeinek meglétét!

+1: Ha tetten éri a tolvajt, vagy a bűncselekmény áldozata lesz, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es ingyenesen hívható telefonszámon, vagy kérje a környezetében lévő emberek segítségét. Biztosan segítünk egymásnak!

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

A gyanú szerint több dohányboltot és egy benzinkutat is kirabolt Miskolcon egy 34 éves férfi. A rendőrségre 2021. május 15-én a kora délutáni órákb…
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy hét alatt 27 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még balesetet okozhatta…

További cikkek

Libamájkrém leves hozzávalók: 15 dkg libamáj, tejszín, 2 cikk fokhagyma, étkezési keményítő, pattogatott kukorica, őrölt fehér bors…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum