2024. 05. 18. szombat

Erik, Alexandra
1 EUR 388 HUF
1 GBP 452 HUF

Japánban lazított Lábas Viki

Legtöbbünknek a nyári hónapok hozzák el az önfeledt vakáció időszakát, de akadnak néhányan, akiknek az év eleje ad lehetőséget, hogy kiszakadjanak a mókuskerékből. Különösen igaz ez az előadóművészekre, akik az év többi időszakában estéről estére közönség elé lépnek. De hogyan töltődnek fel ezekben a hónapokban Lábas Viki és Sena Dagadu énekesnők?

 

 

 

 

 

A legmenőbb bandák életében a fesztiválszezonban nincs megállás, de a januári-februári időszak lehetőséget ad kikapcsolni kicsit. „Év elején a zenekarral általában kicsit csendesebb időszakunkat éljük, ilyenkor próbál a csapat pihenni, töltődni – ha épp nem is utazunk, legalább egy időre félretesszük a Margaret Island dolgait. Idén úgy döntöttünk, hogy a teljes januári hónapot zenekari szabadságnak nyilvánítjuk, ami a tavalyi pörgős évünk után jóleső volt” – árulta el Lábas Viki, a GLAMOUR Woman of the Year Az év énekesnője kategóriájának jelöltje.

„Egy hirtelen jött ötlettől vezérelve én végül úgy döntöttem, hogy egy hosszú évek óta dédelgetett álmomat valóra váltom: kb. 15 éve szerepelt Japán a bakancslistámon, és most, hogy lehetőségem adódott rá, oda tudtam utazni. Csodálatos hely! Tokió, a világ legnépesebb metropoliszaként is megdöbbentően csendes és olajozottan működő város: az emberek tisztelettudóak, figyelnek egymásra, nincs tolongás vagy kirívó hangoskodás” – mesélt lelkesen élményeiről a Margaret Island énekesnője, aki elárulta azt is, hogy a helyi konyha teljesen elvarázsolta. „Friss, tiszta, minőségi alapanyagokból készül a sushi, ramen, bao… Imádtam, hogy mindenhol voltak automaták, ahol meleg/hideg üdítőket, teákat és ételeket is lehetett venni! Az egyik legnagyobb élmény számomra a misztikus Fuji hegynél tett látogatásunk volt, végtelen nyugalmat árasztott a szinte tökéletesen szimmetrikus alakzat a hófödte csúccsal!”

Sena Dagadu, aki szintén esélyes arra, hogy az olvasói szavazatok alapján megkapja Az év énekesnője díját, még mindig jól megérdemelt pihenését tölti. „Tulajdonképpen éppen most is azt csinálom, amit szinte mindig ebben az időszakban: hazajövök Ghanába egy kicsit. Majdnem két hónapon át leszek itt összesen, ez jelenti nekem a téli gyógyírt. Ideiglenesen ideköltözöm a családom közelségébe, akikkel általában szinte egész évben nem találkozom, ez a feltöltődés legfontosabb része. Emellett tengerpartra járok, nagyokat sétálok és jókat eszem. Ennél jobb receptet a feltöltődésre szerintem nem is tudnék elképzelni” – mondta Sena.

A GLAMOUR Women of the Year jelöltjeire március 21.  éjfélig lehet szavazni a woty.glamour.hu linken, Az évenekesnője kategóriában Viki és Sena mellett Veres Mónika Nika, Dárdai Blanka és Дeva várja a szavazatokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek