Több mint 16 ezer pedagógus nem kapta meg időben a novemberi fizetését. Az ok: az állami támogatás hiánya.
Az MSZP szerint a magán- és alapítványi iskolákban elmaradó fizetések azt mutatják, hogy a pedagógusok kiszolgáltatott helyzetben vannak, az oktatásban pedig alapvető változásra van szükség.
Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja pénteki közleményében kifogásolta, hogy több mint 16 ezer pedagógus nem kapta meg időben a novemberi fizetését, mert a magán- és alapítványi iskolák nem jutottak hozzá állami támogatásukhoz.
Hozzátette: jelenleg egyedül ezen iskolák fenntartói nem kapnak működési támogatást, ezért ők vannak a leginkább kiszolgáltatva akkor, ha nem érkezik meg időben a bér.
A politikus szerint a fő kérdés az, hogy „ebben az új, államosított oktatási rendszerben miért nem vette észre senki, hogy el fog fogyni a pénz?”
Szerinte a pedagógusok „naponta szembesülnek a káosszal, naponta küzdenek meg a bizonytalansággal”.
Közölte: olyan rendszert kell teremteni, amely minőségi, korszerű tudást nyújt és legalább az alapvető kiszámíthatóságot biztosítja az oktatási rendszer szereplőinek.
*
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága pénteken. Mint írták, a Magyar Államkincstár csütörtökön átutalta a bérek fedezetéül szolgáló támogatásokat, és a nem állami köznevelési intézményfenntartók bankszámláján ezeket az összegeket pénteken jóváírták. MTI