2024. 02. 22. csütörtök

Gerzson
1 EUR 387 HUF
1 GBP 452 HUF

Szomorú hetünk volt: elhunyt Bálint gazda

Életének 101. évében vasárnap este meghalt Bálint György, népszerű nevén Bálint gazda Prima Primissima-díjas kertészmérnök, újságíró, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, volt országgyűlési képviselő – közölték a médiakertész közösségi oldalon.
   Bálint György 1919. július 28-án Gyöngyösön született, kertészmérnöki oklevelét a budapesti Magyar Királyi Kertészeti Akadémián 1941-ben kapta meg, majd 1949-ben a Magyar Agrártudományi Egyetemen agrármérnöki diplomát is szerzett. Dolgozott főagronómusként és főkertészként, agrártankönyveket írt, különböző kertészeti szaklapokat szerkesztett és több újságban rendszeresen publikált is.

1981-től 2009-ig a Magyar Televízió Ablak című közérdekű magazinműsorának állandó munkatársa volt, 1991-től főszerkesztője lett a csatorna Gazdaképző című adásának. Televíziós szerepvállalása óta nevezik „Bálint gazdának”.

1994-ben belépett a Szabad Demokraták Szövetségébe, a párt Országos Tanácsának tagjává választották. 1994 és 1998 között országgyűlési képviselő volt. 1995-ben megszerezte kandidátusi fokozatát a kommunikáció témaköréből. 2009-ben kilépett az SZDSZ-ből, alapító tagként részt vett a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) megalapításában.

Munkásságát többek közt a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével (2005) és Prima Primissima Díjjal (2017) is elismerték, Budapest és Gyöngyös díszpolgára is volt.

Forrás: MTI

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Áldozatok közös nyilatkozata
Kedves túlélő! Elsőként hozzád szeretnénk szólni: tudjuk, hogy milyen nehéz ez a teher amit cipelsz. Szeretnénk, ha tudnád, hogy ez nem a te szégyened…
Lemondott Dr. Varga Judit
Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságü…
Lemondott Novák Katalin
Novák Katalin nyilatkozata Budapest, 2024. február 10., szombat (MTI) - Tisztelt és számomra oly kedves magyar emberek határon innen és túl! Most Önö…

További cikkek

Holnaptól 46. UTAZÁS KIÁLLÍTÁS
2024. február 22-25. között Az Utazás kiállítás a látogatói igényeknek megfelelően megújul, interaktív programokkal egészül ki, amelynek köszönhetően…