2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Reagálás a Népszava valótlanságaira

A Népszava nyilvánvaló politikai célzattal, névtelen köztisztviselők mögé bújva próbál nem létező feszültséget gerjeszteni a Miniszterelnökségen dolgozók munkarendjével kapcsolatban, erősen fájlalva, hogy a központi szervezetben dolgozó munkatársak – morális és szakmai felelősségük teljes tudatában – lelkiismeretesen teszik a dolgukat.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár hivatalba lépését követően, a jogszabályi előírásoknak megfelelően, egyedi munkáltatói intézkedésben rendelte el a lap által hivatkozott munkaidőt, mindenki számára világos feltételeket teremtve ezzel. Az intézkedés kizárólag a Miniszterelnökségen dolgozó kormánytisztviselőkre vonatkozik.

A Miniszterelnökség a miniszterelnök munkaszervezete, a mindenkori kormányfő munkáját segíti, miként tette ezt Miniszterelnöki Hivatal elnevezéssel a korábbi ciklusokban is. A Miniszterelnökség hatékony működése az egész ország érdeke, itt folyik Magyarország irányítását és működését meghatározó döntések előkészítése és meghozatala, ha kell a hét minden napján, és ha kell a nap 24 órájában.

Az itt dolgozó munkatársak számára a kormányfő támogatása megtiszteltetést jelent, a munkáltatói intézkedéseket teljes mértékben elfogadják. Ebből kifolyólag, teljességgel elfogadhatatlan, hogy a Népszava egyértelműen politikai szándékkal megsérti az itt dolgozó munkatársak önérzetét, elhivatottságát. Aki ezzel a gyakorlattal nem tudott egyetérteni, annak lehetősége volt a közigazgatáson belül máshol elhelyezkedni.

A magyar emberek nagy többsége napi 8 óránál többet dolgozik, ugyanezt jogosan várhatják el a magyar államigazgatástól, mint ahogyan az amerikai emberek hasonló elvárásokat fogalmaznak meg az elnöki adminisztrációval szemben, vagy a német emberek a kancellárián dolgozókkal szemben.     

A fentiekre való tekintettel, a Miniszterelnökség a mai nappal haladéktalanul lemondja a Népszava előfizetését.

 

Kormányzati Információs Központ

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Lehűléssel indul a hét
Lehűléssel és élénk széllel indul a jövő hét, visszatérnek az éjszakai fagyok és a csúcshőmérséklet is csak 10 Celsius-fok körül várható a többórás na…

További cikkek