2024. 10. 21. hétfő

Orsolya
1 EUR 400 HUF
1 GBP 481 HUF

Hírek

A Kormányszóvivői Iroda közleménye
A miniszterelnök Gyulay Zsoltot, a Hungaroring Zrt. elnök-vezérigazgatóját bízta meg a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetésével. A népegészségügyi szempontból kiemelt jelentőségű, száz…
Kevesebbet tankoltunk az idén
Összességében 4,3 százalékkal csökkent az üzemanyagok forgalma az első háromnegyed évben, a benzinek kereslete 5,5 százalékkal, a gázolajoké 3,3 százalékkal esett vissza a magyar piacon a Magyar Ásván…
Áder vétójára válaszol ma a parlament
Az Országgyűlés hétfői ülésén dönthet a köztársasági elnök által visszaküldött és javaslata alapján megváltoztatott településfejlesztési törvénymódosításról, valamint módosíthatja a választási regiszt…
Kormányszóvivői Iroda Közleménye
A Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság egyik legfőbb feladatának tekinti az európai uniós forrásból támogatott projektek megvalósításának, illetve a projektekkel összefüggő kifizetések felgyorsítását,…
Sajtóközlemény
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság a közelmúltban megjelentette honlapján állásfoglalását azon menedékkérőkkel kapcsolatban, akik Szerbián keresztül érkeztek Magyarországra, majd ezt követően ismeretlen…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp