2024. 07. 17. szerda

Endre, Elek
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • Orbán Viktor a családi adózás pártján áll
Orbán Viktor a családi adózás pártján áll

Orbán Viktor a családi adózás pártján áll

Orbán Viktor a családi adózás pártján állOrbán Viktor az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közül az utóbbi pártján áll. A Fidesz elnöke ezt a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában mondta pénteken, ahol azt is közölte: ha most bezárják a sydneyi főkonzulátust, akkor a Fidesznek – kormányra kerülése esetén – azt meg kell nyitnia. Az adórendszerben fontos az egyszerűség, de emellett a családokat mindenképpen támogatnia kell, hiszen az egy „tarthatatlan helyzet, hogy az adórendszer nem veszi figyelembe azt, hogy valaki a keresményéből egymaga él meg, vagy esetleg eltart belőle két-három gyermeket” – ismertette az adórendszerrel kapcsolatos álláspontját Orbán, hozzátéve, hogy az egykulcsos adózás és a családi adórendszer közötti vita még nem dőlt el a Fideszben.
 
Varga Mihály, a Fidesz alelnöke az MTI-nek adott közelmúltbeli interjújában a két koncepcióval összefüggésben azt mondta: majd a választási program elkészültével derül ki a végleges álláspont, de hangsúlyozta, ő maga el tud képzelni olyan megoldást, amely egyszerre érvényesíti a demográfiai és az adózási szempontokat.

Arra a kérdésre, hogy mikor jelentik be hivatalosan, Orbán Viktor a Fidesz miniszterelnök-jelöltje, a pártelnök úgy válaszolt: azzal, hogy vállalta a pártelnökséget, vállalta azt is, hogy „ha úgy adódik, akkor irányítom a következő kormányt”. Mint fogalmazott, nem az a fontos, hogy ki lesz a következő kormány élére a miniszterelnök-jelölt, hanem az, hogy bekövetkezzen egy változás. Hozzáfűzte: úgy készül, hogy a következő években a politikusokra váró nehéz munka dandárját neki kell elvégeznie.

Szerinte az emberek azt várják, mondják meg, kit terhel a felelősség azért, hogy az ország odajutott, ahol most van. „Az emberek jó helyen kapizsgálnak, (…) amikor azt mondják, hogy az ország vezetői tehetnek erről” – fogalmazott, hangsúlyozva: ahol ez törvénysértő cselekedetekkel párosul, ott a felelősséget érvényesíteni kell. A jövő évi költségvetési javaslattal kapcsolatban megismételte: megpróbálják megakadályozni a büdzsé elfogadását. Ha azonban ez mégis megtörténik, akkor a Fidesz – ha vezetésével kormányra kerül -, visszavonja a költségvetést és újat alkot.

Orbán Viktor elismerte, beszélt Sólyom László köztársasági elnökkel a konzulátusok ügyéről. Mindenhol lesz magyar konzulátus, ahol jelentős magyar közösségek élnek, így ha most bezárják a sydneyi magyar főkonzulátust, akkor „nekünk ki kell nyitni” – hangsúlyozta. A Fidesz elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a külügyi intézményhálózatra ráfér a karcsúsítás. A szlovák-magyar viszonnyal összefüggésben Orbán úgy fogalmazott, az nem megy, hogy a szlovákok „a mi sérelmünkre elkövetnek (…) az európai kultúrával össze nem egyeztethető tetteket, mi pedig utána kedvesen találkozunk velük, kezet rázunk, megállapodunk, az unió megdicsér minket, és kész”. Ez a szemléletmód nem fogadható el – rögzítette.

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek