2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Koronavírus – Menczer: kínai vakcinamintát kaphat Magyarország

Koronavírus – Menczer: kínai vakcinamintát kaphat Magyarország

Egy kínai gyártótól kaphat vakcinamintát Magyarország bevizsgálásra – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára csütörtökön. Menczer Tamás a Facebookon megosztott videóban úgy fogalmazott, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter irányítása mellett közel járnak ahhoz, hogy az ország hozzájusson a vakcinamintához. „Ez óriási lépés lenne, hiszen egy potenciális koronavírus-vakcinát vizsgálhatnának magyar szakemberek” – hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel Európában az elsők között lenne az ország, „vagy talán mi lennénk az elsők”. Menczer Tamás szerint ugyanakkor tovább folynak a tárgyalások mind a három kínai, valamint az orosz és az izraeli vakcinagyártókkal is. „És még valami biztos: hogyha keleten előbb találják meg az ellenszert, akkor sem a brüsszeli lobbi, sem a gyógyszermultik lobbija nem akadályozhat meg bennünket abban, hogy a vakcinát Magyarországra hozzuk. A magyar emberek egészsége az első” – mondta az államtitkár. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp