2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Hírek » Hírek » Januártól egész napos az MR6
Januártól egész napos az MR6

Januártól egész napos az MR6

Januártól  egész napos az MR6„A hallgatót el kell kényeztetni!”

Idén januártól új és egységes műsorszerkezettel, jelentősen megnövel adásidővel jelentkezik a Magyar Rádió regionális adóhálózata, az MR6. Ezzel megvalósult a régi álom: valamennyi nagy régióban egyész napos programot nyújtsanak. A változásokról sajtótájékoztató keretében számolt be a Regionális Műsorok főszerkesztő-helyettese, Lovász Attila, valamint a miskolci körzeti stúdió vezetője, Hajnal József, pénteken.

Szóltak arról: főműsoridőben a hallgatók teljesértékű műsort hallgathatnak azáltal, hogy a délelőtt folyamán minden egyes stúdió saját hír- és magazinműsort közvetít, majd a déli hírműsort megelőző órában a regionális stúdiók összekapcsolódva egy adott témát járnak körül. Délután pedig a térségek legjelentősebb gondjait, sikereit összegző tematikus magazinokat sugároz az MR6. A műsorok zenei világa napközben a magyar pop és rock legtermékenyebb éveinek termésére alapoz. Főműsoridőn kívül az MR6 az MR új zenei webrádiójával, az MR7-tel közösen sugároz zenés összeállításokat, a rádiós piacon ritkaságnak számító magyar zenei műfajokban.

 

Lovász Attila azt is elmondta, hogy nyugatabbra nagy hagyományai vannak a regionális rádiózásnak, s azért öröm, hogy nálunk sem a leépítésen vagy a megszüntetésen gondolkodik a rádió vezetése, hanem minél jobban szeretné kiaknázni a regionalitásban rejlő lehetőségeket. Előbb utóbb az interneten sem egy statikus honlap lesz majd az MR6, hanem egy igazi, friss online média. A hallgatót ugyanis el kell kényeztetni, ha azt akarjuk, hogy a nagy kínálatban az MR6-ot hallgassa.

A miskolci stúdió munkatársai egy-egy olyan kezdeményezésről, műsorról is beszéltek a sajtótájékoztatón, amellyel még inkább hasznosítható a régiós összekapcsolódás.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp