2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 394 HUF
1 GBP 465 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • A rendőrség szerint magára maradhatott a romák gyilkosa
A rendőrség szerint magára maradhatott a romák gyilkosa

A rendőrség szerint magára maradhatott a romák gyilkosa

A rendőrség szerint magára maradhatott a romák gyilkosaKezdetben három-négy tagú csoport követte el a romák elleni támadásokat, amely garázdálkodásra készült, és megfélemlítési céllal támadt a romák házaira; a nagycsécsi első emberölés azonban vízválasztó lehetett a csapat életében, és lehet, hogy a többi támadást már csak egyvalaki követte el, akinek azonban kizárólag az emberölés a szándéka – mondta a Nemzeti Nyomozó Iroda vezetője a Figyelőnetnek.

A hétfőn megjelent interjúban Petőfi Attila elmondta: a gyilkolás valószínűleg megosztotta az elkövetőket; a csoportban „különböző volt a motiváció, különböző a szereposztás, így különböző lehet a büntetőjogi megítélés is”, akár a csoporton belüliek szerepét is egyenként kell majd megítélni.

 

Az NNI igazgatója elmondta: az orvosok megszüntették a kislétai támadásban megsérült kislány mélyaltatását, és a rendőrök már kapcsolatba léptek vele. Mint mondta, a gyermek a korának, értelmi és fizikai képességének megfelelően tudott néhány kérdésre válaszolni, de az átélt sokk miatt kihallgatásról még nem beszélhetnek.

Az NNI igazgatója arra a kérdésre, hogy tudták-e már szűkíteni a lehetséges elkövetői kört, azt válaszolta: vannak olyan emberek, akikkel célzottan foglalkoznak, „de olyasvalakit, aki nevesítve, már gyanúsítás előtt állna, még nem tudok mondani”.

Petőfi Attila szerint lehetséges, hogy egy olyan emberrel állnak szemben, aki domináns szerepet tölt be a csoportban, aki „kinőtte magát” és a továbbiakban egyedül vette kézbe az események irányítását.

Petőfi Attila elmondta, vizsgálják a romák sérelmére elkövetett korábbi atrocitásokat is, rengeteg olyan embert ellenőriznek, akik erőszakos bűncselekmények elkövetői voltak egy adott időintervallumban, de ezeknek a vizsgálatoknak még nem értek a végére. Hozzátette: egyelőre azonban nem látják, hogy mi indította az elkövetőt vagy elkövetőket arra, hogy nekikezdjenek a bűncselekmény-sorozatnak.

Felhívta a figyelmet arra, hogy továbbra is érvényes a százmillió forintos nyomravezetői díj, amelyet a támadássorozat egészére vonatkozó információért fizetnek ki. Mint mondta, mivel támadássorozatról van szó, ha valaki a kilenc közül az egyik helyszínt „megfejti” a rendőrségnek, akkor az egész ügyet felgöngyölíthetik.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek

126863
„Vakablak” Kerekeken guruló, cigarettával kitömött ablakokat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Győr-…