2024. 06. 16. vasárnap

Jusztin
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Hírek
  • »
  • 2016-ban tovább látogatja az orosz embargó által leginkább érintett cégeket Budai Gyula

2016-ban tovább látogatja az orosz embargó által leginkább érintett cégeket Budai Gyula

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye
/OS/A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa személyesen tárgyal majd az érintett élelmiszeripari cégek vezetőivel, az ágazatok képviselőivel arról, hogyan sikerült a vállalkozásoknak megoldást találniuk az elvesztett orosz piacok pótlására, hol és milyen módon találtak alternatív felvevőpiacokat. Az egyeztetés során összegyűjtött tapasztalatokból stratégia készül, mely alapja lehet a kormányzat jövőbeni döntéseinek – tette hozzá az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos.
Budai Gyula úgy látja: az embargó ellenére van lehetőség a magyar vállalkozások előtt. „Fejlesztéssel, a feldolgozási és gyártási technológiák modernizálásával új és piacképes termékek készülhetnek, ezek pedig a nyugat-európai piacokon is megállják a helyüket. Itthon pedig a belső piac kaphat megújult, finomabb és korszerű módszerekkel készült termékeket.” – tette hozzá a miniszteri biztos, aki azt is közölte: a felkeresendő cégek között tej és húsipari termékeket gyártó, konzerv készítményeket előállító vállalkozás is szerepel, de a zöldség-gyümölcs szektor nagyobb képviselőivel is találkozik majd.
A miniszteri biztos egyúttal emlékeztetett: az embargó miatt már mintegy 200 millió euró (60 milliárd Ft) veszteség érte a magyar mezőgazdaságot. Ennek ellenére a cél továbbra is – a hazai piacok védelme mellett- az alternatív piacok felkutatása. Ebben komoly sikereket ért el a szaktárca. A Távol-Keleten, Japánban (+60%), Dél-Koreában (+70%), a nyugat-balkáni (Szerbia +39%) régióban és Törökországban (+23%) is erősödött a magyar agrárkivitel, Oroszországban pedig az embargó ellenére az elmúlt egy évben különböző befektetésekben, beruházásokban, magyar-orosz vegyesvállalatok létrehozásával már több mint 100 millió euró, vagy 30 milliárd Ft feletti értékben vettek részt magyar cégek, vállalatok.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Választási Bizottság úgy döntött, hogy újraszámolják az érvénytelen szavazólapokat, amiket a vasárnapi önkormányzati választás során adtak l…

További cikkek