2024. 04. 19. péntek

Emma
1 EUR 394 HUF
1 GBP 460 HUF

Hatalmas fájdalmakkal küzdött Oszvald Marika

Túlfeszítette a húrt Oszvald Marika. A művésznő ugyan mindig is igazi energia bomba volt, évi többszáz előadásban és fellépésen csodálhatja meg a közönség, életigenlése a mai napig nem hagyott alább.

Közel a hetvenhez is megfeszített tempót diktál saját magának, ez pedig mostanra megbosszulta magát. A szubrett hatalmas fájdalmakkal küzdött, csontkopása van több helyen, nemrég egy turnéját is le kellett mondania.

Az operettművész gyakorlatilag az egyik pillanatról a másikra sántult le, végül ízületregeneráló gyógynövénykúrát tartott és ennek segítségével elmúltak a fájdalmai, és már a színpadra is visszatérhetett.

„Elkoptattam a csontjaimat, aztán a vádlimban volt egy izomrost szakadás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy olyan érzés, mintha egy nagyon erős görcs beleállt volna a lábamba, és sánta lettem tőle. Emiatt le kellett mondanom az erdélyi turnét a színházban, pedig hosszú ideje készültünk rá” – kezdte Marika. „Nem ölbe tett kézzel vártam a gyógyulást, hanem kipróbáltam egy gyógynövényreceptúrát. Ahhoz képest amilyen kínokat átéltem, már rengeteget javult a helyzet. Nagyban enyhítette a fájdalmamat a napi három kis bogyó. Csupa olyan gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító van benne, amit már időszámításunk előtt is használtak, egyiptomi és kínai receptúrákban is. A fűzfakérget a reuma ellen, az indiai tömjénfát a gyulladás kezelésére, a violát az ízületi bajokra. Eddig nem foglalkoztam ilyesmivel, nem figyeltem a megelőzésre, csak most, hogy leromlott az állapotom, észbe kellett gyorsan kapnom. Hálás vagyok Bódi Margónak, mert a tévében mesélt a hasonló bajairól és a kúráról, ami rendbe szedte. Ha akkor nem kényszerülök a négy fal és a képernyő elé, lehet, hogy még ma is sántikálnék. Mostanra nem kell minden lépésnél figyelnem, a háztartás ellátása sem esik nehezemre, lement a duzzanat, megszűnt a fájdalom így a színpadon újra tudok táncolni” – kezdte Marika, aki elismeri, egész életében kizsigerelte a testét.

„Amit a szüleimtől képességet és energiát kaptam, azzal bizony élek is. Ez nekem és a környezetemnek mindig is így volt jó. Ez azzal is járt, hogy sajnos egész életemben túlfeszítettem a húrt, nem koncentráltam a megóvásra, mert ment minden magától. Eljött az a pont, hogy ez nem mehet már így tovább. Több, mint 50 éve nyúzom magam, most azt mondta a szervezetem, hogy elég, és ettől észbe kaptam. Még most is nehezen tudok megálljt parancsolni magamnak, ugyanúgy pörgök, mint fiatal koromban, rengeteg fellépésem van, táncolok és énekelek a színpadon. Tudom, hogy már nem leszek ugyanolyan, mint 20 éve, de szeretném a legtöbbet kihozni az egészségemből, amit csak tudok. A szenvedélyem hajt! Az egy más helyről jön, mint a testem, és összeütközésbe kerülnek, ezért erőszakosan kell magam visszafogni. Tudtam, hogy eljön az öregség ezen része, de amikor bekövetkezik az mellbevágó. Most az utolsó pillanatban még megállítottam a bajokat, de tudom, nem lesz mindig ilyen szerencsém, ha nem változtatok” – vallotta be a szubrett.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Bronzérem az Euro Trophy-n
Szabó Bende ROTAX MAX Euro Trophy Genk - 2024.04.12-14. KSB Racing Team Beszélgetés a nem kicsit boldog Szabó Bende gokartversenyzővel az Euro Tro…

További cikkek

Ma van a logisztika napja
Közös szakmai konferencián ünnepli a Logisztika Napját a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) és a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU)   Sajtóközlem…