2024. 07. 17. szerda

Endre, Elek
1 EUR 391 HUF
1 GBP 466 HUF

Emberkereskedelem családi vállalkozásban

Egy lányokat külföldön futtató nyíregyházi férfi illegális üzletét anyja és öccse is segítette.

Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Emberkereskedelem Elleni Osztálya nyomozást folytat egy 33 éves nyíregyházi férfi ellen. A gyanú szerint Á. József két magyar nőt éveken keresztül prostitúciós tevékenységre kényszerített. A sértetteknek – akikkel a gyanúsított érzelmi függőségi viszonyt alakított ki – hazánkban és külföldön is áruba kellett bocsátani magukat.

Miután Á. Józsefet a KR NNI nyomozói februárban elfogták, letartóztatása mellett tovább folytatták az ügy felderítését. Így szereztek be olyan bizonyítékokat, melyek alátámasztották, hogy a nőket szexuális téren kihasználó férfi bizniszében tevékeny szerepet játszott az öccse, ifj. Á. József, valamint édesanyjuk, H. Judit is.

A gyanú szerint az 54 éves nyíregyházi nő évek óta szervezte és segítette az ügy egyik, korábban már azonosított sértettjének prostitúciós tevékenységét. Az érzelmileg labilis fiatal nő bizalmába férkőzve ő volt az, aki meghatározta számára, hogy pontosan hol kell dolgoznia, és folyamatosan munkára ösztönözte. Majd naponta beszámoltatta a keresetéről, amit el is vett tőle, és saját maga, valamint családja mindennapi megélhetésére fordította. Ezen bűnös tevékenységével azt követően sem hagyott fel, miután idősebb fiát letartóztatták.

A nyomozati cselekmények révén kiderült, hogy H. Judit fiatalabb fia 25 éves barátnőjét futtattja külföldön. A gyanú szerint a 20 éves férfi – anyja aktív közreműködésével – folyamatosan kontroll alatt tartotta a lányt. A közös jövőre való hivatkozással sarkallta munkavégzésre, majd az abból származó jövedelmét elvette tőle.

Ifj. Á. Józseffel kapcsolatban a nyomozók azt is kiderítették, hogy több esetben közreműködött a bátyjának és az édesanyjának dolgozó nők prostitúciós tevékenységéből származó és pénzügyi szolgáltatókon keresztül külföldről hazaküldött pénz felvételében és átadásában, mely a rendelkezésre álló információk alapján majdnem 7 millió forint volt.

A két elkövetőt június 11-én fogták el. A KR NNI emberkereskedelem elleni nyomozói felkérésére H. Juditot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Jonatán Közterületi Támogató Alosztály reggel kapta el nyíregyházi otthonában. Míg ezzel párhuzamosan fiára, ifj. Á. Józsefre az M3-as autópályán csaptak le a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai a KR rendészeti állományával. A nyomozók kutatást tartottak mindkettőjüknél, majd lefoglaltak mobiltelefonokat, SIM-kártyákat, egy közel félmillió forint értékű, márkás lábbelit, valamint egy nagy értékű karórát, pénzt, köztük valutát is. Míg a vagyonmegtérülés érdekében lefoglalták ifj. Á. József egyik gépkocsiját is.

Ifj. Á. Józsefet a nyomozó hatóság kitartottság, valamint pénzmosás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki, jelenleg szabadlábon védekezhet. Míg édesanyját, H. Juditot a nyomozók többszörösen minősített emberkereskedelem és kényszermunka bűntettével gyanúsítják. Kihallgatását követően őrizetbe vették, majd kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt. A gyanúsított terhére rótt bűncselekmény büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés.

 

„Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-205-520-as vagy a nap 24 órájában az Áldozatsegítő Vonal ingyenes 06-80-225-225-ös számát!

Személyesen az Önhöz legközelebbi áldozatsegítő központban kérhet segítséget. Az áldozatsegítő központok címlistája itt található: http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyen hívható a 06-80-505-101-es számon.

Online bántalmazás vagy visszaélés esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által működtetett Internet Hotline internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálathoz bárki tehet bejelentést a https://nmhh.hu/internethotline/ weboldalon elérhető bejelentőfelületen keresztül.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kockázatos kereskedés
Az építőjáték-készletek iránti kereslet miatt jelentős e termékek internetes csatornákon szerveződő kereskedelme is. Fontos, hogy ha valaki nem megunt…

További cikkek

Kockázatos kereskedés
Az építőjáték-készletek iránti kereslet miatt jelentős e termékek internetes csatornákon szerveződő kereskedelme is. Fontos, hogy ha valaki nem megunt…