2024. 02. 24. szombat

Szökőnap
1 EUR 388 HUF
1 GBP 455 HUF

Életveszélyesen bántalmazta feleségét

A rendőrök őrizetbe vették azt a sajószentpéteri férfit, aki életveszélyes sérülést okozva bántalmazta feleségét.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 54 éves sajószentpéteri férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a férfi 2021. augusztus 13-án 21 óra 30 perc körül megjelent a felesége barátnőjének sajószentpéteri lakásában, ahol a felesége és a lakás tulajdonosa tartózkodott.

A férj először fenyegette a feleségét, majd ütlegelte, rugdosta, illetve bántalmazta a védelmére kelő barátnőjét is.

A férfi a feleségének életveszélyes, míg a lakás tulajdonosának könnyebb sérüléseket okozott.

A járőröket a sértettek telefonon keresztül értesítették, akik azonnal a helyszínre mentek, majd megkezdték az onnan időközben elmenekült elkövető felkutatását, akit másfél órán belül elfogtak.

A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nem megfelelő orvostechnikai eszközök behozatalát hiúsította meg, ezzel védve a hazai piacot az állampolgárok életé…
Veszélyesek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonegy ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hetedik hetében. A rendőrök…

További cikkek