2024. 06. 20. csütörtök

Rafael
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Szupergroup a láthatáron!

A Led Zeppelin stílusában nyomja a Black Country Communion

Szupergroupoknak nevezzük azokat a zenei csoportosulásokat, melynek tagjai megelőzőleg már bizonyítottak más együttesekben, sőt ott sztárokká váltak. Nálunk a legismertebb ilyen típusú zenekar a Lokomotiv GT, külföldön talán az éppen nemrég hazánkat megtisztelő, volt Uriah Heep, Yes és Emerson Lake and Palmer tagokat magáénak mondható Asia.
De lehet, hogy utóbbiak helyét valakik átveszik ebben az ismertségi-népszerűségi vetélkedőben. Ők a Black Country Communion.

A történet szerint Glenn Hughes, a Deep Purple és a Black Sabbath hajdani basszusgitárosa egy hangszer-kiállításon futott össze Joe Banamassaval. Ezt a szólógitárját fantasztikusan bűvölő, harmincas évei elejét taposó zenészt nemzedéke egyik legnagyobb tehetségének tartják a blues-rock kedvelői. Ősz tájékán Budapesten a Petőfi Csarnokban is fellépett kisérő-zenekarával.
Egy szó mint száz, ha már összetalálkoztak, jammeltek – örömzenéltek – egy kicsit ott nagy hirtelenjében, és úgy érezte minden jelenlévő, hogy mindebből valami nagyon jó sül ki.
„Ezt folytatni kell!” – gondolhatták, és elkezdtek közös dalokat írni. No meg nevet kitalálni, ami nem volt sima ügy, ugyanis létezett már egy Black Country nevű zenekar, úgyhogy ilyen elnevezéssel csak a spanyolviaszt találták fel. Végül odabiggyesztették a Communion szót is a banda neve mögé.
Aki úgy véli, izgalmas ez az elegy két különböző korú és habitusú rock-személyiséggel, az vajon mit szól, ha bedobunk még egy legalább ennyire fajsúlyos nevet? The name is….Bonham. Ez a név oly sokaknak a Led Zeppelin nevű mega-rock csapatból ismerős, hiszen a dobosukat hívták így (John Bonham), kinek 1980-ban bekövetkezett halála az együttes szétesését eredményezte. Az újjáalakítási kísérlet már napjainkban az ő – szintén dobos – fiával Jasonnel történt volna meg, ha Robert Plant énekes nem lép vissza az utolsó pillanatban.
A megírt dalok azonban lehet, hogy nem vesztek el végleg: az ifjú titán elhozta azokat – dobtudásával egyetemben – a Black Country Communionnak! Állítólag a második lemezen található Save me címet hordozó dal története éppen ez.
Ha nem tiszteletlenség ilyet írni, szinte már csak hab a tortán Derek Sherinian billentyűs jelenléte, aki egykor a Dream Theater névre hallgató, progresszív rockot játszó zenekar kiválósága volt.
Ha már habot és tortát és sütést emlegetünk: nagy kérdés volt, mit süt ki együtt ez a négy személyiség? Vajon a nagymama vagy Stahl Judit recepje lesz-e a befutó, azaz a hetvenes évek rockja, vagy a modern zene felé indul-e meg a szekér?
Megállapíthatjuk, hogy a nagy zenei kötélhúzó verseny győztese egyértelműen a korelnök, Glenn Hughes lett! Az első Black Country Communion album, mely 2010 szeptember 20.-án jelent meg a boltok polcain, és („meglepő” módon) a Black country címet kapta a keresztségben, pont olyan hangzású, mintha a hetvenes évekből került volna elő hirtelenjében egy elásott mesterszalag. Meglepően hamar, idén júniusban rukkoltak ki második lemezükkel, amely ismét puritán módon csupán a „2” címet tudhatja magáénak. Ez már valamivel modernebb hangvételűre sikeredett – de csupán az elődjéhez képest aggathatjuk rá eme jelzőt.
Ha létezik a zenében objektív mérce, akkor nyugodt szívvel állíthatjuk: a Black Country Communion e megmérettetésben súlyosnak találhatott! A sietség ellenére két olyan albumot tettek le elénk az asztalra, melynek egyetlen unalmas pillanata sincsen, ellenben magába foglal néhány felejthetetlen dal-élményt. A legtöbb dalt Hughes adja elő,de több helyütt Banamassa is magához ragadja az énekmikrofont.
Aki nem utasítja el csípőből az ősi blues-rock zenét, az egészen biztosan megtalálhatja kedvenceit a két zseniális albumon. Ha pörgésre, tempóra vágyik valaki, ott van az első cd-n címadó Black country, vagy a második albumot nyitó The outsider. A szó nemes értelmében vett sláger a One last soul. A líra kedvelői gyönyörkdhetnek a csodálatosan kidolgozott Song of yesterdayben, vagy éppen a második lemezen található „ikertestvér” Ordinary songban. Még Glenn Hughes egyik régi zenekara, a Trapeze játzotta eredetileg a Medusat, mely most a debüt-album daltengerében úszkál. Ne feledkezzünk meg az új video-klippről sem, amely a második album második dalához, a Man in the middlehez készült!
Kérdés még, hogy mit szól mindehhez az „ezerfejű”, hiszen még nem volt igazán ideje dönteni, oly hirtelen öntötték nyakon e produkcióval. Félő, hogy a szívüket a hetvenes években felejtők legyintenek egyet, hogy ó, ez csak kópia, ellenben az újabb generáció épp az ódon hangzással nem képes megbarátkozni. Némely rosszhiszemű szakember azt állítja, a Black Country Communion valójában számító tudatossággal parkolt be a legendás Led Zep  üresen maradt helyére.
De talán létezik egy olyan réteg, aki azt vallja: mindez mindegy, csupán jó és rossz zene létezik. Nekik van igazuk. És ez pedig mindenképpen jó zene!

Villax Richárd

 

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Az utolsó pillanatban változtatott életén Peller Károly. Előszőr a térdei mondták fel a szolgálatot, aztán cukorbeteg lett. Hét évig rombolta a szerve…

További cikkek