2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Még el sem kezdődött, véget is ért a telepfelszámolás

Még el sem kezdődött, véget is ért a telepfelszámolás

A Fidesz az elmúlt egy évben arra építette a telepfelszámolást, hogy a falvakból korábban Miskolcra költöző renitenseket 2 millió forinttal fogják a város elhagyására ösztönözni. A tavaly májusban elfogadott lakásbérleti rendelet ugyanis csak akkor biztosítja ezt az összeget az alacsony komfortfokozatú önkormányzati lakások bérlőinek, ha abból vidéken vásárolnak ingatlant.
A Fidesz telepfelszámolása a gyakorlatban már megbukott, hiszen egy év alatt mindössze egy család élt a lehetőséggel, és kötözött el Miskolcról. Most azonban jogilag is véget ért a gettóhakni: a  Kúria megsemmisítette a vonatkozó kikötést, vagyis az önkormányzat nem szabhatja a 2 millió forint feltételéül Miskolc elhagyását. Azok tehát, akik a telepeken már lelakták az önkormányzat lakásait a jövőben ebből a pénzből akár az Avason is vehetnek lakást. Törvényesen. Ami pedig ezután jön, ismerjük.

A Fidesz eddig folyamatosan azzal támadta a Jobbikot, hogy a mi megoldásaink törvénytelenek. Most kiderült, a Fideszé az. Itt az ideje belátnia Miskolc vezetésének: a jelenlegi jogi keretek között az egyetlen járható és törvényes út a Jobbik ingyenes telepfelszámolása. Olyan szigorú és következetes hatósági környezet kialakítása Miskolc gettóiban, melynek eredményeként a rendbontók vagy beállnak a sorba, vagy maguk akarják majd elhagyni a várost. És ehhez – ellentéten a Fidesz módszerével – nem kell se kétmillió forint, se törvénysértő önkormányzati rendelet. Csak akarat.

Jakab Péter, a Jobbik miskolci frakcióvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp