2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Kelet Szépe 2010 – selejtező az Akropolis Discoban
Kelet Szépe 2010 - selejtező az Akropolis Discoban

Kelet Szépe 2010 – selejtező az Akropolis Discoban

Kelet Szépe 2010 - selejtező az Akropolis DiscobanMásodszor az országban, nem hazánkban, hanem Görögországban kerül megrendezésre egy magyar szépségverseny, amit eddig négy alkalommal Kazincbarcikán rendeztek meg nagy sikerrel. A szervezők úgy döntöttek, hogy szakítva a hagyományos klisékkel, előrukkolnak valami újdonsággal, s külföldre viszik a lányokat. Ennek a versenynek a selejtezőjét a hétvégén rendezték a kazincbarcikai Akropolis Discoban. A zsűri eléggé nehéz helyzetben volt, hiszen nagyon sok szép lány közül kellett kiválasztani azokat akik Görögországban versengenek majd a Kelet Szépe 2010 Tv produkcióban a nézők kegyeiért. A döntősök között van Kazincbarcikai, Miskolci, Sajószentpéteri, Debreceni, Abaújszántói, Körösszegapáti, Putnoki, Egri hölgy is. A továbbjutásban sokat számított a szépség mellett a kommunikációs képesség is , hiszen ez fontos a tévés produkció miatt is – közölte Hasulyó János főszervező.  Tízennégyen  jutottak tovább a Görögországban június 25-én kezdődő tíznapos forgatásra,ahol a lányok mindennapjairól készül majd TV produkció. A résztvevők tíz napig élvezhetik a tengerparti bulizást, természetesen teljes ellátással.   A tengerparti döntő résztvevői: 1. TARCZALI EVELIN, CSERHÁTI ZSÓFIA, NAGY LILLA FRUZSINA,TAKÁCS FATIME,  RÉDAI BARBARA, OROSZ KITTI, BUDAHÁZI SZANDRA, CSELEI NIKOLETT,TÓTH ALEXANDRA,PÓTA KRISZTINA,PALLAI DORINA,  BODNÁR SZABINA, MARTICSÁK ÁGNES, KÖNYVES DIÁNA. A lányok hamarosan két fotózáson is részt vesznek majd, amit Bátor Laca készít . A hölgyek utazásáról a Sipi Tours gondoskodik. Görögországban a Hotel Orfeuszban lesznek a lányok.

 

Kelet Szépe 2010 - selejtező az Akropolis Discoban Kelet Szépe 2010 - selejtező az Akropolis Discoban

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp