2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Interjú Varga Viktorral!

Interjú Varga Viktorral!

Mit gondol Varga Viktor, egy igazán szabad, kreatív alkotó a szabadságról és annak korlátairól? Milyen életet képzel el magának? Milyen a viszonya Cynthiával, illetve miért pont utazással lehetne
jelképezni életüket? Erről beszélgettünk az énekes-zenész-szövegíróval, akinek készülő új albumáról is ejtettünk pár szót.

„Valójában az emberek családban élnek és ezt eddig nem vettem észre. Elkezdett foglalkoztatni ez az ügy”. Viktor szerint a családban az a felemelő, hogy valakinek jobbá teheti az életét kedvességgel,
odafigyeléssel, mert „végre nem magammal kell foglalkozni, ő foglalkozik velem épp eleget”!

Azt gondolja, az önzés az egy életszakasz, amin már túljutott és kész arra, hogy Cynthiáról gondoskodjon. Szerinte az egész élet egy nagy utazás, – erről szól az új klipje is – és a motorozás az, amikor fizikailag is jelen tudnak lenni a világ legszebb, legérdekesebb helyein. Például Indiában, a rajasthani sivatagban, vagy a kitörő Etna közvetlen közelében, ahol szinte pokolszerű élményeik voltak.

Új albumáról azt mondta, hogy „most eljutottam oda, hogy mindent le tudtam zárni, kész anyagaim vannak”.

Videós beszélgetésünkben az is kiderült, mikorra várható lemezbemutató koncert, milyen érzéseket fejez ki zenéivel, festményeivel, szobraival és miért szereti a végleteket.

Ajánló: https://youtu.be/NMIhEQ0g5Ek
A teljes beszélgetés itt megnézhető: https://youtu.be/TFqWGPCNBHA

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp