2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Hírek » Bulvár » Görögországban rendezték a szépségversenyt
Görögországban rendezték a szépségversenyt

Görögországban rendezték a szépségversenyt

Görögországban rendezték a szépségversenyt A verseny megrendezésére nem kértek egy forintot sem a várostól a gazdasági válságra tekintettel. Először az országban, nem hazánkban kerül megrendezésre egy magyar szépségverseny, amit eddig három alkalommal Kazincbarcikán rendeztek meg nagy sikerrel. A szervezők azért is döntöttek úgy, hogy szakítva a hagyományos klisékkel, előrukkolnak valami újdonsággal.

A zsűri eléggé nehéz helyzetben volt, hiszen nagyon sok szép lány közül kellett kiválasztani azokat akik Görögországban versengenek majd a Barcika Szépe 2009 címért. A döntősök között van Kazincbarcikai, Miskolci, Sajóbábonyi és Sajószentpéteri , Sajókazai hölgy is. A továbbjutásban sokat számított a szépség mellett a kommunikációs képesség is , hiszen ez fontos a tévés produkció miatt is – közölte Hasulyó János főszervező. Negyvenöt versenyző közül tízen jutottak tovább a Görögországban a tíznapos forgatásra. Ahol a lányok mindennapjaikból készült TV produkció. A tengerparti döntő résztvevői:  Emődi Eszter, Hollósi Brigitta, Kulcsár Adrienn, Leskó Petra, Nagy Eszter, Öchlsläger Kitti, Pallai Dorina, Putz Tünde, Soltész Vivien Erika és Szabó Nikolett. Tartalék: Cselei Nikolett.  A lányok utazásáról a Sipi Tours gondoskodott.
 
Görögországban rendezték a szépségversenyt

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp