2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Évzáróest a Megyeházán
35411-7

Évzáróest a Megyeházán

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat évzáró estet tartott kedden a Megyeházán. Az önkormányzat  munkáját bemutató évzáró beszédet mondott Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.



Kelemen Csaba ünnepi szavalata után először Bánné dr. Gál Boglárka, a közgyűlés alelnöke tartott beszédet.  Kiemelte, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Értéktár Bizottság eredményes évet tudhat maga mögött,  amelyhez jelentős mértékben hozzájárult a Földművelésügyi Minisztériumtól elnyert támogatás. Részletesen szólt a főbb tevékenységekről, mint például a Kincseink – Örökségeink napról, a szakmai konferenciákról, rendezvényekről, az értéktár bővüléséről.  Áttérve a másik szakterületére szólt a szénbányászat, illetve a tisztaszén technológia elterjesztésének koordinálásáról is. Emlékeztetett rá: megyénk és Magyarország érdeke, hogy a meglévő szénvagyont a környezetvédelmi előírások betartása mellett hasznosítsuk. Zárásként kiemelte a a csapatban gondolkodás, az összefogás fontosságát.

„Komoly szakmai kihívást jelentett megyénk Integrált Területi Programjának (ITP) elkészítése, amely a helyben megvalósítandó területfejlesztési feladatokat tartalmazza”- nevezte meg a 2015-ös év legfontosabb munkáját az évzáró beszédében Török Dezső. A jövőnk szempontjából kiemelt fontosságú, hogy jól használják fel a 2014-20 közötti időszakban megyénk számára elkülönített 93 milliárd forintot.

Az elnök ezt követően részletesen beszámolt a megyei közgyűlés és szakbizottságai által végzett munkáról,  az ünnepi közgyűlésekről, a közös identitás erősítésének céljával életre hívott megyenapról, amelynek első alkalommal Szerencs adott otthont.  Bemutatta a nemzetközi kapcsolatokat, amelyeket igyekeznek a gazdasági, kereskedelmi együttműködésre is kiterjeszteni. Kiemelte, hogy a NORDA túlteljesítette az idei évre tervezett kifizetéseket. A megyei fejlesztési ügynökség több nagy volumenű projektet valósított meg.  A megyei önkormányzat pályázati felkészítést valósított meg a TÁMOP támogatásával.  Az ITP-vel, illetve a TOP pályázatokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókkal zárta beszédét Török Dezső.

Ezt követően Kelemen Csaba szavalt, énekelt verseket, majd a Fráter kórus lépett fel karácsonyi műsorával. Az est zárásaként az összefogás erejéről szólt pohárköszöntőjében dr. Kovács János megyei főjegyző.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!