2024. 04. 16. kedd

Csongor
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban

Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban

Emléktábla avatás a Diósgyőri VárbanEmléktáblát avattak kedd délelőtt a Diósgyőri Várban Miskolc Város Napján annak emlékére, hogy 640 évvel ezelőtt Európában itt készült az első adománylevél, amelyben Nagy Lajos király a szabad királyi város privilégiumával ruházta fel Kassát. „Mi Lajos, Isten kegyelméből Magyarország királya, ezen oklevelünkkel tudtára adjuk mindenkinek, akit illet, hogy királyi kegyünk által, tekintettel hű kassai polgáraink és vendégeink hasznára, azt akarván, hogy ugyanezek felemelkedjenek a kegyelem ajándékai által, alázatos folyamodványukra személyes jóindulatunkból engedélyeztük ugyanezen kassai polgáraink részére, hogy ettől fogva városuk titkos és nyilvános pecsétjén és zászlóján joguk legyen és örökké használhassák a királyi címerünkből kivett pajzsformát, melyben felül kék színű sáv három liliom ábrájával húzódik, és oldalt lentről négy vörös és ugyanannyi fehér vonal. Titkos pecsétünk alatt ezen oklevél igazolására, kiváltság formájában fogjuk kiadni ugyanazon polgáraink hasznára nagypecsétünk alatt, amennyiben ezt elénk fogják terjeszteni. Kelt Diósgyőrben, az Úr mennybemenetele előtt két nappal 1369. május 7.”

Így írtak annak idején arról az eseményről, amelyre kedden emlékeztek egy kétnyelvű emléktábla avatásával a Diósgyőri Várban. Középkori ünnepélyes keretek között vonultak be a vendégek a történelmi falak közé, ahol a miskolci Arany Sarkantyús Lovagrend és kassai hagyományőrzők műsora színesítette az ünnepet. Tavaly írt alá a két testvérváros, Kassa és Miskolc szándéknyilatkozat arról, hogy táblát avatnak Miskolcon a jeles esemény kerek évfordulójára emlékezve. Az ünnepségen többek között jelen volt Frantisek Knapík, Kassa főpolgármestere, Szerencsés János, Magyarország kassai főkonzulja, és Káli Sándor Miskolc polgármestere, aki köszöntő beszédében kiemelte, hogy a két ország, illetve város között már számtalan gesztus született az elmúlt években. Fontos ez az emléktábla, hiszen a várba látogató magyar és szlovák turisták is láthatják, milyen jó a két város kapcsolata. „Azt keressük, ami összeköt, és nem azt, amit elválaszt, ezt igazolja ez a tábla is ” – mondta Káli Sándor.

A szlovák városvezető szintén a jó kapcsolatok meglétét hangsúlyozta és hogy Kassának különösen fontos ez a nap, hiszen az adománylevélhez kötik Kassa város napját. Nagy Lajos király annak idején átlépte az akkori szabályokat, és engedve Kassa kérésének a saját királyi címeréből készítette el a város címerét, és állította ki a címerlevelet, ami egyedülálló volt akkor Európában –mondta Frantisek Knapík.

Ezt követően a két város polgármestere leleplezte a Raczkó Árpád képzőművész által készített és a vár keleti tornyának külső homlokzatán, az Anjou-terem bejáratánál elhelyezett emléktáblát, amellyel a miskolci és a kassai önkormányzat célja az, hogy kölcsönösen megismerhetővé váljék a régiók kultúrája és elmélyüljön a két város közötti kulturális együttműködés. Különösen fontosnak tekintik a kulturális és a történelmi összetartozás megerősítését a két város között, és ugyancsak nagy jelentőségűnek látják a közös kulturális, történelmi emlékhelyek kialakítását a két városban, éppen a közös múltra építve. Miskolc és Kassa 1997. május 7-én együttműködési egyezményt írt alá, figyelembe véve a városok földrajzi fekvését, a szinte azonos problémákat a szociális integráció, a kultúra, az idegenforgalom és az infrastrukturális fejlesztések területén. A két város vezetősége célként fogalmazta meg: hozzák közelebb a régió kulturális-művelődési intézményeit, a polgárokat oly módon, hogy jobban megismerhessék a kulturális értékeket és újabb kulturális-művelődési rendezvényeket szervezzenek. Ezen megállapodás megvalósulásának volt a mai ünnepség is az egyik állomása.

 

– Sólyom Sándor –

Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban Emléktábla avatás a Diósgyőri Várban

 


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Közel kilencmillió forint a kár
Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytat…