2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Hírek » B.A.Z.-megyei hírek » Creative Region – Három nagyváros vezetőit látta vendégül Miskolc
53680

Creative Region – Három nagyváros vezetőit látta vendégül Miskolc

Miskolcon találkoztak a „Creative Region” – Határtalan Fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű programban együttműködő négy megyeszékhely városvezetői, a tanácskozásnak a lillafüredi Palotaszálló adott otthont.

 Magyarország Kormánya idén márciusában döntött a „Creative Region” – Határtalan fejlődés Északkelet-Magyarország elnevezésű gazdasági együttműködésben részt vevő városok, illetve a fejlesztéshez csatlakozó határon túli területek bevonásával megvalósuló nemzeti, gazdasági és kulturális övezet fejlesztési tervéről.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által koordinált programban a partnervárosok, azaz Miskolc, Debrecen, Nyíregyháza és Szolnok együttműködve, szoros menetrend szerint tervezik meg a saját és térségük elkövetkező tízéves fejlesztéseit. Az együttműködés célja, hogy az övezeti szintű közös előnyöket minden város a hasznára tudja fordítani, és fejlődjön a megyék, megyeszékhelyek, valamint az egyetemek közötti kapcsolat.

Március óta ma hatodik alkalommal találkoztak a városvezetők, ezúttal Miskolcon. Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Lillafüred festői környezetében fogadta: dr. Papp Lászlót, Debrecen polgármesterét, dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét és Fejér Andort, Szolnok alpolgármesterét.

A városvezetők mellett az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakemberei is elfogadták Veres Pál meghívását Miskolcra: Nagy Balázs, stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkár, Fejes Balázs, a Stratégiai Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság főosztályvezetője, valamint Kun Klára, kiemelt projektkoordinátor, és Strommer Dávid, a Parlamenti és Stratégiai Államtitkárság tanácsadója.

A miskolci találkozó azért is különleges, mert a vendégek megismerkedhettek Lillafüred és Miskolc természeti és kulturális értékeivel, és személyesen is meggyőződhettek a városban és környékén az elmúlt évtizedekben végbement fejlődésről, gyökeres változásokról.

Veres Pál a találkozón bemutatott prezentációjában úgy fogalmazott: „Öt hónap munkán vagyunk túl és öt hivatalos találkozón. Azóta Debrecen a Megyei Jogú Városok között elsőként megállapodást kötött a kormánnyal arról, hogy végrehajthatja terveit, ezáltal a helyiek akarata valósul meg, az történik, amit a helyben lakók szeretnének. A debreceniek elkötelezték magukat egy irány mellett, döntöttek, felhatalmazást adtak a vezetőiknek, akik ezt képviselve komoly eredményt értek el. Ugyanilyen erős felhatalmazást kapott az együttműködésben részt vevő másik három város, köztük Miskolc vezetése is, a feladat éppen ezért az, hogy együtt ugyanilyen komoly eredményt érjünk el. Ebben a folyamatban Miskolc tevőlegesen részt vesz.

A polgármester azt mondta: „Tíz évre kell terveznünk, tehát nem az elkövetkező két-három év fejlesztéseit kell összeállítanunk, hanem a részletes előkészítést igénylő olyan fejlesztéseket is, amelyek ráépülnek majd a közeljövő fejlesztéseire, de csak hat-nyolc év múlva indulnak el”.

Hozzátette: „Most alakul ki a következő hét év EU-s és hazai támogatási rendszere. Éppen ezért nagyon fontos, hogy mi, nagyvárosi polgármesterek okosan és egyeztetve dolgozzunk, mert így tudunk leginkább segíteni a kormánynak abban, hogy az EU-s és saját forrásokat helyesen ossza majd be.

A mi feladatunk most nem más, mint hogy minden erőnket a helyes tervezésre, a komoly előkészítő munkára fordítsuk. Együtt.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!