2024. 12. 22. vasárnap

Zénó
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Pályázatok » Szijjártó Péter: a koreai Sangsin többszörösére bővíti a magyarországi termelését

Szijjártó Péter: a koreai Sangsin többszörösére bővíti a magyarországi termelését

Állami támogatással a többszörösére bővíti a magyarországi termelését az akkumulátor-alkatrészeket gyártó koreai Sangsin – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten. Szijjártó Péter közölte, hogy a Sangsin Hungary Kft. 10,5 milliárd forintból bővíti a jászberényi üzemét. A kormány 3,15 milliárd forinttal támogatja a befektetést. A tárcavezető szerint a támogatás sokszorosan megtérül, ráadásul 150 munkahely létrejöttéhez is hozzájárul Jászberényben. A beruházás – mint fogalmazott – azért is fontos, mert egyre biztosabbnak látszik, hogy az elektromos közlekedés a válság utáni korszak egyik húzóágazata lesz. Magyarországnak készülnie kell arra, hogy az erőviszonyok világszerte átalakulnak, az államok versenyében pedig azok lesznek sikeresek, amelyek a felemelkedő iparágakban vezető szerephez jutnak. Szijjártó Péter ezzel indokolta, hogy a kormány a hagyományos autók mellett az elektromos járművekhez kapcsolódó termelést is jelentős támogatásokkal ösztönzi. A Sangsin gyárbővítése, az elmúlt 5 évre visszatekintve, a 30. ilyen beruházás belföldön, és nem az első, amely Dél-Koreából érkezett. Jelentős részben a távol-keleti országnak köszönhető tehát, hogy Magyarország a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártója lett – hangsúlyozta. A miniszter üdvözölte azt is, hogy a két ország kereskedelmi forgalma a válság ellenére 24 százalékkal nőtt 2020-ban, a gazdasági kapcsolatok pedig várhatóan tovább bővülnek. Magyarország számos beruházásért versenyez jelenleg is, és ezek több mint háromnegyedét koreai vállalatok tervezik – tette hozzá. A Sangsin magyarországi ügyvezető igazgatója elismeréssel szólt a beruházási feltételekről, hozzátéve, hogy ajánlani fogják Magyarországot más koreai vállalatoknak is. Cho Beom Hee kiemelte a képzett munkaerőt, és a kedvező földrajzi elhelyezkedést, amely megkönnyíti a bekapcsolódást az európai autóiparba. A Sangsin elkötelezettségét jelzi, hogy válságos időben bővíti a gyártási és a tárolási kapacitását Jászberényben – tette hozzá. A város fideszes országgyűlési képviselője a munkahelyeket nevezte a felemelkedés alapjának, ezért megköszönte a Sangsinnak a beruházást, a helyieknek pedig azt, hogy a lehetőségekkel élve, munkát vállalnak. Pócs János szerint Jászberény gazdasági erejét igazolja, hogy az ottani vállalkozások árbevétele a cégvezetők visszajelzései szerint 2020-ban is 25 százalékkal nőtt. A növekedéshez – mint mondta – hozzájárult az a több mint 11 milliárd forint, amit a térség tavaly vissza nem térítendő támogatásként a kormánytól kapott. A képviselő hozzátette, hogy 2010 előtt a válságkezelés adóemelést, elbocsátásokat, bezárásokat, elvonásokat, eladósodást jelentett, 2020-ban viszont adócsökkentést, béremelést és új támogatásokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp