2024. 05. 18. szombat

Erik, Alexandra
1 EUR 388 HUF
1 GBP 452 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Már lehet jelentkezni az ország legnagyobb egészségügyi állásbörzéjére

Már lehet jelentkezni az ország legnagyobb egészségügyi állásbörzéjére

Több száz álláslehetőséggel, mintegy negyven egészségügyi kiállítóval, tizenöt szakmai előadással várják az érdeklődőket október 20-án az ország legnagyobb, ingyenesen látogatható Egészségügyi Karriernapján és Állásbörzéjén, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában.

Az egész napos programra elsősorban az egészségügyi képzésben tanulókat, a végzős hallgatókat, a rezidenseket és a már egészségügyi területen dolgozó, de munkahelyváltáson gondolkozókat várják. A résztvevők információt kaphatnak többek között a jelenleg elérhető állásajánlatokról az ápolás és a betegellátás területén, a szak- és továbbképzési lehetőségekről és a rezidenshelyekről is. A karriertámogató eseményen délelőtt tíz órától szakmai előadásokat hallgathatnak meg az érdeklődők, az egészségügyi coachingról, a kiégéskezelésről, de lesz karriertanácsadás, önéletrajzírás és gyakorlati előadások állásinterjúhoz. A már negyedik alkalommal megvalósuló szakmai rendezvényre a regisztráció nem kötelező, azonban az egyszerűbb bejutás érdekében javasolt.

A részletes program ezen a linken érhető el: IV. Országos Egészségügyi Karriernap és Állásbörze – A L U M N I (semmelweis.hu)

Fotó: Képszerkesztőség  –  Mudra László

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek