2024. 10. 11. péntek

Brigitta
1 EUR 400 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Így lehet gyorsabban eladni egy használt autót

Így lehet gyorsabban eladni egy használt autót

 Az ismert autós hírportál adatai szerint a vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete. A portál szakértői ezért utánajártak, hogy mennyivel gyorsabban lehet eladni azokat az ellenőrizhető autókat, amelyekhez az alvázszámot is feltöltik, és annak is, hogy mennyivel több érdeklődő érkezik ezekre a hirdetésekre.

Akik autót kívánnak eladni, azok minél gyorsabban szeretnék azt megtenni. Akik pedig vásárolnának, kíváncsiak az előéletére, hiszen nem mindegy, milyen karbantartásokat kell elvégeztetni: csupán a kötelezően előírtakat, vagy rejtett hibákkal együtt mindent, ami a biztonságos üzemhez szükséges. Eladóként így érdemes minél több információt megmutatnunk az autónkból, ahogy ezt a magyar piac egészét mind hirdetésszámban, mind megtekintésben lefedő portál adatai is alátámasztják.

A portálon ugyanis 2023 eleje óta 18%-kal több érdeklődő érkezett a lekérdezhető előéletű hirdetésekre, mint azokra, ahol a tulajdonosok nem adták meg az alvázszámot. Egy-egy ellenőrizhető autót pedig havonta átlagosan akár 800 potenciális vevő is megtekintheti.

„A személyautók jelentős áremelkedése mellett az alkatrészek és a szervizdíjak is jócskán megdrágultak, ezért sem véletlen, hogy a vásárlók a lekérdezhető előéletű járműveket preferálják. Ráadásul az elmúlt 2 évre vonatkozó adatokból az is jól látszik, hogy így átlagosan csaknem 1 héttel gyorsabban eladható egy autó. A piacon látható tendenciák alapján pedig hamarosan még nagyobb előnyt élveznek majd ezek a hirdetések” emelte ki Horváth András szakértő.

Ha szintén az elmúlt 2 évet nézzük, a portál oldalán megközelítőleg 60%-kal nőtt azon hirdetések száma, amelyekben már az alvázszámot is feltüntették. Így jelenleg már több mint 30 ezer olyan eladó autóból válogathatnak a vevők, aminek az előtörténete lekérdezhető. A portál szakértője szerint vásárlás előtt érdemes felkeresni a Jármű Szolgáltatási Platformot is, ahol ügyfélkapus bejelentkezéssel rendszám alapján pár perc alatt lekérdezhető a kiszemelt használt autó előélete.

Az alvázszám mellé érdemes még jó minőségű, nagy felbontású fényképeket és minél több dokumentumot feltölteni. Sőt a tapasztalatok alapján sokan a szervizkönyvről és a szervizszámlákról készült fotókat is feltöltik a hirdetéseikhez. Ezek mind-mind értéknövelő tényezőknek számítanak” – tette hozzá Horváth András.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Pörög a hazai gépjárműpiac
Élen a kishaszongépjármű, a motorbicikli és a személygépkocsi Budapest, 2024. október 2. – A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságba…

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz
Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés

Napi rejtvény

Lorem Ipsum

Is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an

Tovább »
Hirdetés

Horoszkóp

Horoszkóp

Mérleg (09.24.- 10. 23.)
A Hold és a Vénusz változatos kapcsolatrendszert és óriási forgalmat ígér a társasági élet területén. Stabil párkapcsolatodban felkavarodik az állóvíz. Szükség van a Mérleg optimizmusára és intelligenciájára, hogy a valódi és fontos dolgokat elkülönítse a valódit csak állítóktól. Lesz feladatod bőven. Az biztos, hogy bölcsebben zárod a hetet, mint ahogyan nyitod. Üzenet: “Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.” (Popper Péter)

Összes csillagjegy »