2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

V. Junior Expo – Eger, 2014. március 7-8.

Több, mint 100 kiállító mutatkozik be az V. Junior Expo – Fiatalok Nemzetközi Kiállításán Egerben. A március 7-8-án rendezendő kétnapos program helyszíne hagyományosan az Agria Park, Eger leglátogatottabb közösségi és vásárló színtere. Az Agria Universitas Egyesület idén is non-profit rendezvényként szervezi a kiállítást.

A rendezvény évről évre nagyobb kiállítói létszámmal jelentkezik, idén pedig nemzetközivé bővült. Társszervezőnk a Kárpát Régió Üzleti Hálózat Zrt. segítségével összesen 14 vállalkozást fogadunk a határokon túlról, Romániából, Ukrajnából, Szlovákiából, Szlovéniából és Szerbiából is érkeznek kiállítók.
Az ország szinte minden tájáról fogadunk fiatal vállalkozókat, a legtöbben Pest megyéből és Heves megyéből érkeznek. A jelentkezésekből látszik, hogy a KKV-szektor számára még mindig súlypontos terület a főváros és agglomerációja.

Újszülött szállító rendszer premierje az expón!
A vállalkozások profilját illetően idén is nagyon változatos a kép, de kiemelkedően sok jelentkezést regisztráltunk a reklámpiacra épülő cégektől. Ennek oka részben az, hogy a kommunikáció, pr és marketing területek vállalkozóinak nem csupán az Expo-t látogató közönség, de a résztvevő vállalkozói kör is potenciális célpiac.
Az expó kiváló alkalom arra, hogy a cégek bemutassák fejlesztéseiket, saját innovációjukat a nagyközönségnek és a piacnak. A hatvani Tech-medical Kft. például az expón mutatja be az általunk megálmodott, prototípus formájában működő NTS Neonatal Transport System-et. A rendszer az egészségügyi ellátó intézményekben olyan egyedülálló es forradalmi megoldást kínál az újszülöttek biztonságos, higiéniás és nyugodt mozgatásához, amivel a kórházak, klinikák illetve újszülött centrumok pénzt spórolhatnak meg.

Az expó bemutatkozási lehetőséget ad a fiatal vállalkozóknak, ezáltal ráirányítja a figyelmet arra, hogy tehetséggel, szakértelemmel és innovatív hozzáállással a siker nem korfüggő! Az itt megjelenő vállalkozók jelentős részben kiveszik részüket a jövő gazdaságának építéséből, érdemes és kell figyelni a munkájukra!

Civil partnerek, jó példával

Az expó kiemelt témája idén a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, szerepük a gazdaságban, jó példák bemutatása. A kiállításon vendégként vesz részt a fogyatékossággal élő emberek beilleszkedését komplex programokkal segítő Motiváció Alapítvány és a Fogyatékosság-barát munkahely programot beindító Salva Vita Alapítvány. Az expón több, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozás is bemutatkozik.

Minden standnál érdekesség! Programok a színpadon! Nyeremények!
Ingyen látogatható a rendezvény minden programja!

A vállalkozások egyéni promóciókkal is várják a nagyközönséget. Izgalmas új technológiákkal lehet megismerkedni, nyereményjátékokban részt venni, a szolgáltatási szektor képviselői pedig ingyenes tanácsadással állnak az érdeklődők rendelkezésére (pl. pályázatok, bútorok felújítása).
Az expóra látogatókat a hazai fiatal vállalkozók legjobbjai mellett izgalmas programok várják. Az Expo-színpadon többi közt divatbemutatók (Lotus Romeo – egyedi tervezésű lovas ruházat), koncertek (Alma együttes, Danics Dóra koncertje) gyerekprogramok (pl. Kisötlet Gyerekszínpad műsora) lesznek mind pénteken, mind szombaton, valamint bemutatkoznak a kiállítók.
A közönség számára – a tavalyi pozitív tapasztalat alapján – Expo-túrát szervezünk! A látogatóknak meghatározott standokat kell felkeresniük, pecséttel igazoltatniuk. Ha minden pecsét összegyűlt, a kitöltött szelvénnyel sorsoláson vehetnek részt, értékes díjakat nyerhetnek!
A rendezvény minden programja ingyen látogatható a nagyközönség számára!

Titkos zsűritagok – átlátható értékelés – irány New York!

A Junior Expo legsikeresebb vállalkozói értékes díjazásban részesülnek, a 2013-as győztes, a baba-mama marketinggel foglalkozó Promobox Kft. vezetője, Fejérdy Zsófia Kínában mutathatta be szolgáltatását. Idén Zsófia zsűritagként erősíti a rendezvényt, látja el tanácsokkal a kiállítókat.

Az expó „Jó vállalkozás- biztos jövő!” elnevezésű versenyének 2014-es I. helyezettje utazást nyer New Yorkba!

Az V. Junior Expo kiállítóit szakmai zsűri értékeli, kidolgozott szempontrendszer alapján. A vállalkozók három zsűritagot ismerhettek meg: Radetzky Jenőt, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős alelnökét, Tóth Tamás Antalt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kossuth Rádió csatornakoordinátorát és a tavalyi első helyezettet, Fejérdy Zsófiát, a Promobox. Kft. vezetőjét.
Rajtuk kívül további zsűritagok is járják majd a standokat, értékelik a vállalkozásokat, de személyük a verseny végéig titokban marad! Így az is kiderül, egy vállalkozó hogyan kommunikál az üzleti partnerek mellett a hétköznapi érdeklődőkkel.   
A zsűri figyeli majd a stand összhatását, a pr anyagok minőségét, a vállalkozó eredetiségét, innovatív szemléletét, kommunikációját, de az is fontos szempont lesz, hogy a vállalkozás mennyire fenntartható, milyen jövőképpel rendelkezik.
Az értékeléseket minden vállalkozó megtekintheti az expó másnapján, a győztes személye ugyanis még pénteken eldől! A „Jó vállalkozás- biztos jövő!” verseny első díját a pénteki Gálaesten veheti át a győztes. Ekkor leleplezzük a titkos zsűritagokat is!


Szakmai programok az V. Junior Expo-n!

A Junior Expo szakmai programjai szabadon és ingyenesen látogathatók!

Workshopok kis- és középvállalkozások fejlesztéséről az alábbi témakörökben:
– vállalkozások finanszírozása;
Időpont: szombat 10.00 – 11.00
– nők szerepe a gazdaságban, a női vállalkozói élethelyzet, siker-család-nőiesség témája;
Időpont: szombat 15.00 – 16.30
– megváltozott munkaképességűek szerepe a gazdaságban;
Időpont: péntek 16.30 – 18.00

Staféta-program, vállalkozások vezetőváltása:
Moderátor: Vitkóczi Mariann, az Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Oktatási Iroda vezetője
Résztvevők: olyan vállalkozások, ahol már lezajlott az átadás, vagy az előtti időszakban vannak.
Időpontja: péntek, 13.00 – 14.30

Kárpát-medencei vállalkozások bemutatkozása
Moderátor: Radetzky Jenő, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős alelnöke
Időpont: szombat 11.30 – 13.00


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kilencmilla kódokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan ellenőrzi a különböző portálokon, közösségi oldalakon kereskedőket. A gyanús, ületszerűnek tűnő profil…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…