2025. 05. 10. szombat

Ármin, Pálma

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter : bővíti szerszámgyárát az Audi Hungária
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter : bővíti szerszámgyárát az Audi Hungária

Az Audi Hungária Zrt. 3,8 milliárd forintból bővíti szerszámgyárát Győrben – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, a beruházás keddi sajtótájékoztatóján. Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a fejlesztéshez, amely 700 munkahely megőrzését biztosítja. A miniszter elismeréssel szólt az Audival létrehozott együttműködésről azért is, mert a cég 3 ezer ember beoltását tette lehetővé, és hamarosan még ugyanennyit vállalhat. Szijjártó Péter úgy fogalmazott, hogy Európában Magyarország adta a legsikeresebb egészségügyi és gazdasági választ a járványra. Értékelése szerint a válság leküzdéséhez nagy mértékben járultak hozzá a Magyarországon működő német iparvállalatok, amelyek leépítés helyett a kormányzati támogatásokat kihasználva új beruházásokba kezdtek. Különösen igaz ez az autóiparra, amely több mint 30 százalékkal részesedik a magyar ipari kibocsátásból, és 170 ezer munkahelyet tart fönn – tette hozzá. A tárcavezető abban bízik, hogy Magyarország az autózás új korszakába érve megerősítheti a vezető helyét a járműiparban, hiszen minden jelentős belföldi gyártó fontos szerepet szán az itteni gyárának az elektromobilitásban. Az Audi például – emelte ki – elektromos motorokat készít Győrben, és olyan technológiákat honosít meg, amelyekre a leginkább szükség van a gazdasági megújuláshoz. Szijjártó Péter szerint ma nem csupán több munkanélküli, de több beteg és több halott is volna, ha qa kormány nem a magyar emberek és a magyar gazdaság érdekeit képviselné, hanem ideológiai kérdést csinált volna az oltásból. Keletről eddig majdnem 4 millió adag vakcina érkezett, és a szállítók ígérete szerint a májusra tervezett 3,1 millió is megérkezik, méghozzá a vállalt határidő előtt – tette hozzá. Alfons Dintner, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke, megköszönve a beruházáshoz nyújtott kormányzati támogatást, közölte, hogy az építési munkák már el is kezdődtek, és jövő nyárra véget érhetnek, így addigra a győri üzem gyártócsarnoka 3800 négyzetméterrel, logisztikai csarnoka 2500 négyzetméterrel bővül. A központban karosszériagyártó berendezésekhez fejlesztenek szerszámokat, tavaly óta pedig karosszériaelemeket is gyártanak. Alfons Dintner szerint a most kezdődő fejlesztés nem csupán a termelést bővíti, de annak színvonalát is fejleszti, a gyártás így pillanatok alatt tud majd átállni egyik feladatról a másikra. Az Audi stratégiájában fontos szerepet tölt be a szerszámgyártás, hiszen a karosszériaelemek sorozatgyártása a legmagasabb szintű, magas hozzáadott értéket teremtő autóipari folyamatok közé tartozik. A győri üzem ennek a tevékenységnek nemzetközi szinten is fontos bázisa, a helyi szakképzés és felsőoktatás pedig az Audi Hungária innovációs képességének az alapja – tette hozzá. A cég képviselője úgy fogalmazott, hogy az Audi folyamatos fejlesztéssel válaszol a kihívásokra, és a magyar kormányhoz hasonlóan úgy véli, hogy a beruházásokat a járvány sem fékezheti. Alfons Dintner szerint ennek köszönhető, hogy a vállalat a válság ellenére is eredményes évet zárt tavaly. Győr országgyűlési képviselője a térség gazdasági zászlóshajójának nevezte az Audi helyi üzemét. Simon Róbert Balázs (Fidesz) megköszönte a vállalat társadalmi szerepvállalását is, és üdvözölte, hogy az Audi fontos szerepet vállal az elektromobilitásban. Fejlődni az tud, akinek van jövőképe, és ma a járműiparban az elektromos autózás a jövő – tette hozzá. A német Audi 1994-ben kezdett Győrben járműmotorokat gyártani. A magyarországi leányvállalat ma már több mint 12 ezer munkavállalóval Magyarország legnagyobb autóipari foglalkoztatója, tevékenysége a motorgyártáson túl a járműgyártásra, a szerszámgyártásra, a fejlesztésre is kiterjed. Az Audi Hungária Zrt. 2018-ban 7,3 milliárd euró, 2019-ben 8,5 milliárd euró nettó árbevételt ért el, túlnyomórészt külföldi értékesítésből. Adózott eredménye 2018-ban megközelítette a 440 millió eurót, 2019-ben a 353 millió eurót. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!