2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: a magyar vállalatok beruházásaikkal megelőzhetik nemzetközi vetélytársaikat

Szijjártó Péter: a magyar vállalatok beruházásaikkal megelőzhetik nemzetközi vetélytársaikat

A magyar vállalatok életerejét mutatja, hogy felimerték, ha ebben a nehéz helyzetben a beruházások mellett döntenek, növelik a kapacitásaikat, technológiai fejlesztéseket hajtanak végre, akkor meg tudják előzni a regionális, nemzetközi vetélytársaikat – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a kormányülés szünetében újságíróknak. Szijjártó Péter hozzátette, a vállalkozások beruházásaiknak köszönhetően egyúttal új piacokat is tudnak szerezni. A miniszter kiemelte, ennek megvalósításához a kormány minden lehetséges támogatást megad a magyar vállalkozásoknak, amelyek közül már több száz jelezte, hogy élni akar a beruházási támogatások adta lehetőségekkel. Szijjártó Péter közölte, a közepes nagyságú beruházásoknál 806 vállalat kért összesen 169 milliárd forintnyi támogatást 377 milliárd forintnyi beruházás megvalósításához. Ezen belül már 491 vállalat számára 113 milliárd forintnyi támogatást utaltak ki, a további támogatási összegek kifizetése folyamatos. A nagy beruházásokat támogató pályázatok  esetében már nyolc nagyvállalat jelzett 60 milliárd forintnyi beruházási szándékot. Szijjártó Péter megjegyezte, a magyar vállalatok külpiaci részesedésének növelése érdekében kiírt pályázatra már 14 olyan magyar vállalat jelentkezett, amely külföldön szeretne termelő egységet létrehozni. Ezek a vállalkozások exporttevékenységük fejlesztéséhez 18 milliárd forint támogatást igényeltek. Mindezek mellett már 397 magyar vállalat jelentkezett arra, hogy beruházást hajtana  végre a határon túli magyar lakta területeken, összesen 21 milliárd forint értékben – mondta a külgazdasági és külügyminiszter. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp