2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: a családi vállalkozásokat is támogatja a kormány
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: a családi vállalkozásokat is támogatja a kormány

A műanyagiparban érdekelt, családi tulajdonban lévő Ongropack Kft. 600 millió forintos beruházását a kormány 283 millió forinttal támogatja, az erről szóló oklevelet pénteken adták át a Miskolchoz közeli Szirmabesenyő határában működő cégnek. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: a kormány törekszik a világjárvány okozta gazdasági nehézségek leküzdésére, hiszen az emberek munkahelyei is veszélybe kerültek. A magyar emberek érdekeit veszik figyelembe – tette hozzá, megjegyezve: mindent megtesznek azért, hogy megmaradjanak a munkahelyek, újabb beruházások valósuljanak meg, „nem segélyt, hanem munkát adunk az embereknek”. Az elsősorban műanyaglemezeket gyártó Ongropack az új beruházásával 275 munkahelyet véd meg; jelentősen nő a kapacitása és az exportja is. A cég termelési értéke idén a tavalyi év hasonló időszakához képest 24 százalékkal nőtt. Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a kormány elindította Magyarország legrobosztusabb beruházás élénkítési programját, megakadályozta a tömeges munkanélküliséget, a magyar gazdaság számára a „kanyarban történő előzés” sikeres, ebben a sikerben pedig fontos szerep hárult és hárul a családi vállalkozásokra, amelyek nemzetközi szinten is megállják a helyüket. A magyar családi vállalkozások adják a gazdaság „lelkét”, jelentős a hozzájárulásuk a gazdaság teljesítményéhez, miként az exporthoz is. Megemlítette azt is, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei vállalkozások a nehéz körülmények ellenére mindent megtesznek a versenyképesség megőrzésére, a megyében jelenleg 56 beruházás valósul meg 51 milliárd forint értékben, amelyhez 17 milliárd forintos támogatást biztosít a kormány, és ezáltal 24 ezer munkahelyet tudnak megvédeni. Kovács Ferenc László, az Ongropack Kft. tulajdonosa arról szólt, hogy a céget a kazincbarcikai BorsodChemből vásárolták ki 1993-ban, azóta a társaság növekedési pályára állt, amelynek mértéke évente 10 százalékos. Jelenlegi termelési értéke évi 14 milliárd forint, a foglalkoztatottak létszáma 170-ről 275-re nőtt, a cél az, hogy 300-350 embernek adhassanak munkát. Három üzletága van a kft.-nek, a lágyfólia, a keményfólia, és gyártanak az építőiparnak, a grafikai iparnak – mondta a tulajdonos, hozzátéve: ma Magyarországon a hetedik legnagyobb műanyagiparban érdekelt vállalkozás, a termékek 92 százalékát exportálják, a mostani beruházás pedig szükséges a további fejlődéshez. Csöbör Katalin, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője az eseményen azt mondta: a kormány versenyképesség-növelő programjában 15 miskolci vállalkozás kap központi támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek révén meg tudják védeni a munkahelyeket. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!