2021. 11. 29. hétfő

Taksony
1 EUR 369 HUF
1 GBP 436 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Szijjártó Péter: 350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra

Szijjártó Péter: 350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra

Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán. Szerdán délben nyílt meg az a program, amely 61 milliárd forintos keretösszeggel biztosít egyharmadnyi, maximum 800 ezer eurós támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházások mellett kötelezik el magukat annak érdekében, hogy senkit ne kelljen elbocsátani – mondta el a miniszter a kormányülés után feltöltött videóban. “A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy már 15 perc után le is kellett zárni a programot, ezalatt ugyanis 350 magyarországi vállalat nyújtott be pályázatot, 350 vállalat kötelezte el magát újabb beruházások mellett, amivel magyar emberek tízezreinek munkahelyét tudjuk megvédeni” – fogalmazott. A külügyminiszter elmondta: a kormányülésen a fő napirendi téma a világjárvánnyal szembeni védekezés kérdése volt. A járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent, az emberek élete és egészsége mellett meg kell védeni a munkahelyeket is. Ennek érdekében már számos, a vállalatok beruházásait támogató programot indítottak, ezek közé tartozik a szerdán megnyitott program is – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A beadott pályázatok feldolgozása tart, a legfontosabb részletekről csütörtökre ígért tájékoztatást a miniszter.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Közel 50 top vezető ad üzleti, siker- és karriertippeket a Fiatal Vállalkozók Hetén Ezen a héten kedd és csütörtök között rendezi meg immár 14. alk…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum