2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Szijjártó Péter: 350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra
royal_magazin_PNG

Szijjártó Péter: 350 vállalat jelentkezett a beruházásokat támogató újabb kiírásra

Tizenöt perc alatt 350 magyarországi vállalat nyújtotta be pályázatát a beruházásokat támogató újabb kiírásra, a programot le is kellett zárni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán este a Facebook-oldalán. Szerdán délben nyílt meg az a program, amely 61 milliárd forintos keretösszeggel biztosít egyharmadnyi, maximum 800 ezer eurós támogatást azoknak a vállalatoknak, amelyek beruházások mellett kötelezik el magukat annak érdekében, hogy senkit ne kelljen elbocsátani – mondta el a miniszter a kormányülés után feltöltött videóban. „A magyar gazdaság életerejét mutatja, hogy már 15 perc után le is kellett zárni a programot, ezalatt ugyanis 350 magyarországi vállalat nyújtott be pályázatot, 350 vállalat kötelezte el magát újabb beruházások mellett, amivel magyar emberek tízezreinek munkahelyét tudjuk megvédeni” – fogalmazott. A külügyminiszter elmondta: a kormányülésen a fő napirendi téma a világjárvánnyal szembeni védekezés kérdése volt. A járvány nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági kihívást is jelent, az emberek élete és egészsége mellett meg kell védeni a munkahelyeket is. Ennek érdekében már számos, a vállalatok beruházásait támogató programot indítottak, ezek közé tartozik a szerdán megnyitott program is – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A beadott pályázatok feldolgozása tart, a legfontosabb részletekről csütörtökre ígért tájékoztatást a miniszter.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!