2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Minél előbb beadja, annál hamarabb visszakapja!

Általános tapasztalat, hogy a magánszemélyek egy jelentős hányada évről évre az utolsó pillanatra hagyja a személyijövedelemadó-bevallásának benyújtását, pedig különösképpen azok, akik a bevallásuk kapcsán visszajáró adóval számolnak, vagy például önkéntes kölcsönös biztosító pénztárhoz utalandó összegről rendelkeznek, sokkal jobban járnak, ha nem várják meg a május 20-ai határidőt, hanem mielőbb teljesítik a bevallási kötelezettségüket.
A korábbi évekkel azonosan, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyijövedelemadó-bevallásban feltüntetett visszatérítendő adót idén is a bevallás beérkezésétől számított 30 napon belül utalja ki az arra jogosultaknak, illetve főszabály szerint e határidőn belül teljesíti a rendelkező nyilatkozatban meghatározott összeg(ek) átutalását is. Ennek következtében azok, akik a bevallásukat már áprilisban benyújtják, a visszajáró adójukat jóval hamarabb kézhez kaphatják, illetve a rendelkező nyilatkozatukban megjelölt összeget is sokkal előbb a számlájukon tudhatják, mintha a bevallásukat csak május 20-án nyújtották volna be.

A bevallás kitöltése során célszerű a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjáról (www.nav.gov.hu) letölthető bevalláskitöltő programot használni, hiszen a nyomtatvány beérkezésétől számított 30 napon belüli ki-, illetve átutalás elsődleges feltétele, hogy a benyújtott bevallás hibátlan legyen. Amennyiben a bevallás olyan hibát tartalmaz, amely az adózó közreműködése nélkül nem javítható, úgy az említett 30 napos határidő a beérkezés helyett a kijavítás napjától számítandó.

Fontos az is, hogy visszajáró adó esetén a kiutalás nem automatikus, hanem azt − a kiutalási adatok pontos feltüntetése mellett − a bevallás főlapján, az erre szolgáló kódkockában külön is kérni kell.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kilencmilla kódokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan ellenőrzi a különböző portálokon, közösségi oldalakon kereskedőket. A gyanús, ületszerűnek tűnő profil…

További cikkek