2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Megszűnhet a hazai dohánytermesztés

Nem tudni mi lesz azzal a közel 20 ezer, hátrányos helyzetű munkavállalóval, akinek ez idáig a dohánytermesztés nyújtott egyetlen, biztos megélhetési forrást Magyarországon, ugyanis maga az ágazat hazai fennmaradása kérdőjeleződött meg az idei évtől kezdve az uniós források megszűnésével. Az EU eddig a szerkezetátalakítási program részeként adott pénzt a dohánytermesztésből élőknek, nevezetesen 24,2 millió eurós összeget, azonban az idei évtől a dohány lekerült a támogatási listáról. A nemzeti források a korábbi uniós pénzek csupán 60%-át fogják pótolni, és a támogatás igénylésének bürokratikus folyamata sokszor nehézséget jelent még a jól képzett dohánytermelők számára is. Mindezek mellett az idei aszályos időjárás a felvásárlási árakra is negatív hatással van. Főként a keleti, leszakadó területeken, többszörösen hátrányos körülmények között élők helyzete mindezzel bizonytalanná vált, hiszen sok helyen – köztük a hazai dohánytermelés 80%-át kivető Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – más munkalehetőség szinte egyáltalán nincs számukra.

Az ágazat megszűnése nemcsak a főleg alacsony iskolai végzettséggel rendelkező embereket sodorná veszélybe, de elveszne a szakmába fektetett eszközpark és a gyakorlati tudás is.

2015. szeptember 10-én 10:30 és 15:00 óra között, Ófehértó határában, a témában Dohánytermesztési Nyílt Napot szerveznek, amelyen mind az ágazat magyarországi jelentőségéről, mind az azt érintő kihívásokról tudhatnak meg számottevő információkat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek