2024. 06. 15. szombat

Jolán, Vid
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Kritikus méreteket ölt a szakemberhiány a vegyiparban

Mostanra komoly problémát jelent a hazai vegyiparnak, hogy évekkel ezelőtt kikerült az iskolarendszerű képzések közül a vegyianyag-gyártó képzés, amely a vállalatok szakember-utánpótlásának bázisát jelentené – mutatják a kazincbarcikai BorsodChem Zrt. munkaerő-piaci tapasztalatai. Jelenleg ezt a szakmát csak átképzés keretében lehet elsajátíttatni. A megfelelően szakképzett munkaerő utánpótlása azért nehéz a BorsodChem számára, mert Borsod-Abaúj–Zemplén megyében átképző tanfolyamról évenként mindössze maximum 20 fő vegyianyag-gyártó szakmunkás kerül ki, és a helyi szakközépiskolában is csak egyetlen évfolyamon folyik vegyésztechnikus-képzés, noha ez a térség a hazai vegyipar központjaként e vegyipari szakmunkások többszörösét is képes volna felvenni.

A vegyipari vállalat éppen ezért tárgyalásokat folytat, hogy a jelenleg OKJ-s tanfolyami keretek között megvalósuló vegyianyag-gyártó képzés visszakerüljön az iskolarendszerű képzések közé.
Az elmúlt 10 év tapasztalatai azt bizonyítják, hogy a felnőttképzés keretében folyamatosan csökkenő, 2013-ban már mindössze 420 óra időtartamban megvalósuló vegyianyag-gyártó képzés nem tudja biztosítani azt a magas szintű szaktudást, ami a BorsodChem világszínvonalú technológiáinak üzemeltetéséhez szükséges.

„A vállalatok itthon is kezdik felismerni, hogy a versenyszférának az oktatási intézményekkel összefogva kell dolgoznia az itthon és külföldön egyaránt piacképes szaktudással rendelkező utánpótlás biztosítása érdekében” – mondta el S. Varga Béla, a BorsodChem Zrt. HR és Kommunikációs igazgatója.  

A BorsodChem 2013-ban is tovább folytatja azt a több évre visszatekintő kezdeményezést, melyben a közép- és felsőoktatásban résztvevő diákokat különböző – az állami oktatást kiegészítő – vállalati képzési programokba vonja be annak érdekében, hogy korszerűbbé és piacképesebbé tegye a hazai vegyipari szakképzést.

A BorsodChem 2007-ben elindult pályaorientációs programját a jövőben is folytatni kívánja. Ennek jegyében rendszeres gyárlátogatásokat szervez, amelyek során a diákok megismerik az alapvető termelési és technológiai folyamatokat. Az elmúlt egy évben csaknem félezer látogató, 2007 óta pedig összesen több mint 2500 diák és 30 tanár jutott el a kazincbarcikai gyárba.

A BorsodChem mindemellett olyan szakmai gyakorlati programot is elindított, amelynek keretében a diákok részt vehetnek a vállalat egyes funkcionális területeinek működtetésében és feladataiban, illetve rendszeresen tart pályaválasztási tanácsadási napot is, ahol egyetemi oktatók és a vállalat szakemberei tájékoztatják a diákokat a vegyipari szakma aktuális elvárásairól. A cél, hogy minél több fiatal válassza a vegyiparhoz kötődő szakmákat továbbtanulási célként, ezért a vállalat a helyi általános és szakközépiskolások számára kémia és fizika szakköri foglalkozásokat is indított. A környékbeli középiskolák visszajelzései szerint ennek is köszönhető, hogy megháromszorozódott a kémia és egyéb természettudományos irányba továbbtanulók száma.

Annak érdekében, hogy a szakmunkás – és technikus tanulók piacképes gyakorlati tudásra tegyenek szert, a  BorsodChem több évtizede szoros együttműködést alakított ki a helyi szakközépiskolákkal. Ez a folyamat biztosítja a vegyipari szakmákat tanulók szakmai gyakorlati képzését, így a fiatalok a legkorszerűbb technológiák, eljárások, eszközök megismerésével, biztos elméleti és gyakorlati tudás birtokában léphetnek be a munka világába.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kilencmilla kódokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan ellenőrzi a különböző portálokon, közösségi oldalakon kereskedőket. A gyanús, ületszerűnek tűnő profil…

További cikkek