2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Ismét állami tulajdonba került a Malév
Ismét állami tulajdonba került a Malév

Ismét állami tulajdonba került a Malév

Ismét állami tulajdonba került a MalévA magyar állam a Malév tőkeemelésében részben készpénzzel, részben pedig apporttal, korábbi adósságok konvertálásával vett részt, így az állam összesen 25,2 milliárd forinttal emelt tőkét a légitársaságban – közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szombat hajnalban, miután péntek késő este megszületett a megállapodás arról, hogy a Malév 95 százalékban ismét állami tulajdonba kerül. A fennmaradó 5 százalékos tulajdonrésszel az AirBridge rendelkezik. A magyar légitársaság egyik legnagyobb hitelezője a Vnyesekonombank marad, amely így korábbi tulajdonosi szerepvállalását alapvetően hitelezőire változtatta. A légitársaság vezérigazgatói tisztét továbbra is Martin Gauss tölti be.

A szaktárca emlékeztetett, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. már korábban kezdeményezte a Vnyesekonombankkal szemben a korábban vállalt 32 millió eurós garancia lehívását, és a pénzintézet ennek a kötelezettségének eleget tesz. Szintén a megállapodás része, hogy a Malév viszonylag kedvezőtlen feltételű hiteleit a bank kedvezőbbre, alacsonyabb kamatozásúakra váltja – olvasható a dokumentumban.

Az, hogy az állam többségi tulajdonos lett a Malévban, lehetőséget teremt a társaság stabil pénzügyi működésének megteremtésére, ugyanakkor – írják – folytatni kell a cégnél a már megkezdett erőteljes restrukturálási programot, részint, hogy minél kevesebb adóforintot emésszen fel a társaság pénzügyi megmentése, másrészt, hogy az Európai Unió ne ítélje tiltott állami támogatásnak a magyar állami szerepvállalást.

Az iparági tanácsadó bevonásával folyó program célja, hogy a Malév legkésőbb 2012-re nyereségessé váljon, amelynek érdekében további „kemény lépések” várhatóak a társaság működésében. Így többek között a hálózat átalakítására, további leépítésekre, a szakszervezeti megállapodások és a beszállítói szerződések újratárgyalására kerül sor – közölte a PM.

A Malév többségi állami tulajdonba kerüléséről szóló megállapodást Oszkó Péter pénzügyminiszter, az orosz Vnyesekonombank, a légitársaság korábbi fő tulajdonosa az AirBridge Zrt., a Malév Zrt. és az MNV Zrt. képviselői írták alá.

 

(MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp