2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Gazdaság » Gazdaság » Geotermikus beruházás Kistokajban

Geotermikus beruházás Kistokajban

Ünnepélyes keretek közt szerdán lerakták a kistokaji geotermikus távhőrendszer alapkövét. A rendezvényen beszédet mondott többek közt Török Dezső, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke.

A beruházás helyszínén, Kistokaj határában rendezett ünnepség vendégeit Ambrus Gyöngyi, a község polgármestere köszöntötte. A települést bemutatva kiemelte, hogy a legtöbb borsodi községgel ellentétben a lakosság száma növekedik, sok a kisgyerek és a diplomás felnőtt. Kistokaj vezetése elkötelezett a fejlődés, az innováció mellett, ezért is támogatják a geotermikus energia hasznosítását.

Török Dezső Szent-Györgyi Albert biokémikust idézve  kiemelte, hogy nem legyőzni kell a természetet, hanem ésszerűen használni az erőforrásokat, különös tekintettel a megújuló energiát. Elismerően szólt arról, hogy a beruházó és a kistokajiak felismerték a geotermikus energiában rejlő lehetőséget. Ez összhangban van Magyarország környezetvédelmi törekvéseivel, a környezeti terhelés csökkentésével, ráadásul még csökkenti is hazánk energiafüggőségét. Tekintettel a projekt fontosságára a KEOP keretében jelentős támogatást kap a beruházás.

„A projekt elindulása utáni első fűtési szezonban minden kistokaji észre fogja venni annak előnyét, ugyanis jelentős mértékben csökkenni fog a település légszennyezettsége”- hívta fel a figyelmet az életminőség javulásra Török Dezső.

A kistokaji projekt minta a térség számára

Garamvölgyi Attila, a Geo-Wendung Zrt. igazgatósági tagja az elhangzottakat mintegy folytatva a zöld energia fontosságáról szólt, Bejelentette, hogy a projekt mintegy 1,1 milliárd forintból valósul meg. Megköszönte a partnereknek az együttműködést, s reményét fejezte ki, hogy jó példájuk követőkre talál a térségben.

V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára Szókratészt idézve kiemelte, hogy az élethez a meg-meg újuló öröm mellett meg-meg újuló energiára is szükség van, amit jó gazda módjára be kell osztanunk. Hazánk jelentős geotermikus energiakészlettel rendelkezik, amely felhasználásában sok lehetőség rejlik. Ezt ösztönzendő jelentős források lesznek elérhetőek a 2020-ig tartó fejlesztési időszakban. Amíg máshol tervezik, Kistokajban már tény a megújuló energia hasznosítása.

A beszédeket követően a díszvendégek lerakták a beruházás alapkövét.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp