2024. 07. 29. hétfő

Márta, Flóra
1 EUR 393 HUF
1 GBP 465 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Gazdaság
  • »
  • Az IMF vizsgálja a 2010-es magyar költségvetés tervezetét

Az IMF vizsgálja a 2010-es magyar költségvetés tervezetét

Az IMF vizsgálja a 2010-es magyar költségvetés tervezetétA Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői megkezdték Budapesten a Magyarországnak biztosított készenléti hitelkerethez kapcsolódó szerződés végrehajtásának felülvizsgálatát, és ennek részeként "sorról sorra elemzik" a 2010-es költségvetés tervezetét – mondta az IMF budapesti állandó irodájának vezetője szerdán. Iryna Ivaschenko a CNBC amerikai tévécsatornának adott interjúban elmondta: Magyarország "jól halad a takarékossági programmal", ezt mutatta ki az IMF, a Világbank és az Európai Unió közösen biztosított hitelkeretének felhasználásáról szóló legutóbbi, októberben készült felülvizsgálati jelentés is.

Arra a kérdésre, hogy az IMF szerint tartható-e a 2010-es költségvetési tervezetben előirányzott – a hazai össztermék (GDP) arányában számolva – 3,8 százalékos hiány, vagy az Európai Bizottsághoz hasonlóan az IMF is nagyobb deficitet valószínűsít, Ivaschenko elmondta: ezt a soron következő, negyedik jelentés fogja tisztázni.

A nemzetközi pénzügyi szervezet képviselője hozzátette: a felülvizsgálatot végző szakértők megérkeztek a magyar fővárosba, és két hét alatt elkészítik az új jelentést. A munka során a költségvetési tervezet minden egyes sorát alaposan elemzik majd – hangsúlyozta Iryna Ivaschenko.

Az Európai Bizottság legfrissebb előrejelzése szerint az idén és jövőre is 4 százalék fölött lesz Magyarországon a GDP-arányos költségvetési hiány. A deficitprognózis alapján a brüsszeli bizottság úgy látja, hogy nem tartható a kormány által megcélzott 3,9, illetve 3,8 százalékos hiánycél.

Magyarország tavaly novemberben összesen 20 milliárd euró készenléti hitelkeretet kapott az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Uniótól, 17 hónapra. Az IMF ebből 11,7 milliárd eurót biztosított.

 

(MTI)
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek