2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

A TOP 100, a megye motorja

Az idei TOP100 kiadványt a hagyományoknak megfelelően hétfőn délután Lillafüreden a Palotaszállóban mutatták be. Kiderült, hogy megyénk legtöbb bevételt elkönyvelő cége 2017-ben a BorsodChem Zrt. volt 522 milliárd forinttal, a hozzáadott értékben ugyancsak ők végeztek az élen 205 milliárddal, a legnagyobb foglalkoztató pedig a Jabil volt 3500 fővel. A nagyszabású rendezvényen köszöntőt mondott többek közt Török Dezső, a megyei közgyűlés elnöke.

A BOKIK, a NAV megyei igazgatósága és az Észak-Magyarország napilap hagyományosan elkészíti az előző év megyei gazdaságát bemutató kiadványát, tehát a TOP2018-ban a 2017-es eredmények alapján szerepelnek a cégek. A rendezvény pedig nem más, mint a jól végzett munka utáni számadás, ünneplés. A rendezvény keretében egy díjat is átadnak, amelyet az idén Sándor Attila miskolci üzletember kapott a zsűri döntése alapján.

Dudás Tiborné, a BOKIK titkára, mint a rendezvény moderátora üdvözölte a vendégeket, majd Demeter Ervin, megyei kormánymegbízott mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy akkor lehet sikeres egy cég, ha világos terveket, célokat állít maga elé, tudja hová szeretne eljutni, s törekszik ennek a megvalósítására. Megyénkben jelenleg 34 nemzetgazdasági szempontból fontos beruházást tartanak számon. Nem csak növekedett megyénk gazdasági teljesítménye, hanem az országos termelésen belüli aránya is növekedett.

„Most itt csupa olyan üzletemberrel, vezetővel találkozhatunk, akik létre hoztak valamit, akiknek van jövőképük, jó úton járnak a siker felé. Megyénk érdekében kívánom, hogy ritkán hibázzanak, mert ami jó a TOP 100 cégnek, az jó Borsod-Abaúj-Zemplénnek is. Egy hajóban evezünk!” – méltatta a sikeres cégeket köszöntőjében Török Dezső. Elismerően szólt a kiadványról, mint tükörről, amely megmutatja a gazdaság állapotát.

A megyei közgyűlés elnöke részletesen szólt Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és az ennek keretében megvalósuló megyei foglalkoztatási paktum állásáról, eredményeiről.

Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere az elért eredményeket látva örömmel nyugtázta, hogy lehet jót és jól tenni. Miskolcon mintegy 140 projekt van folyamatban. A cél a zöld és okos város építése. Örömteli, hogy fejlődik a gazdaság. Közös a munka és közös a siker is.

Weilandics Miklós, a NAV megyei elnöke az adóhatóság adatai alapján tartott előadást a megye gazdaságáról, az alkalmat megragadva természetesen szólt a kisvállalkozók körében egyre népszerűbb egyszerűsített adózást jelentő KATA-ról. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy a borsodi gazdaság az országos átlagnál gyorsabban fejlődött 2017-ben, tehát sikeres a felzárkóztatási politika.  Részletesen szólt a 2010-es kormányváltást követő fejlesztési koncepcióváltásról, amely keretében a hitelből finanszírozás helyett a saját teljesítmény került előtérbe. Javult hazánk nemzetközi versenyképessége. Az adórendszer és családtámogatások révén jelentős jövedelmeket csoportosítottak át bérből és fizetésből élőkhöz. Bihall Tamás, a BOKIK elnöke kiemelte, hogy a helyi cégek állják a versenyt az ország többi részével. Felhívta a figyelmet, hogy az idegenforgalom egyben befektetés ösztönző tényező.

A rendezvény zárásaként Török Dezső mondott pohárköszöntőt.

Fotó:Első sor, balról: Weilandics Miklós, Pfliegler Péter, Török Dezső, Demeter Ervin, Bihall Tamás

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Ékszerek pult alól
Az értékesítésre vonatkozó szabályokat az internetes áruházakban, a közösségi oldalak piacterein is be kell tartani. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV…

További cikkek