2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

2010 a fiatalok éve a civil fogyasztóvédelemben

Budapest 2009. május 25. – Együttműködési megállapodást írt alá a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Márkaszövetség. A két érdekvédelmi szervezet a szorosabb összefogástól a fogyasztói jogok hatékonyabb képviseletét és a tisztességes verseny ösztönzését várja elsősorban. Kiemelt céljuk, hogy 2010 legyen a fiatalok éve a civil fogyasztóvédelemben, közös kommunikációs és oktatási programok elindításával, a tudatosabb fogyasztói magatartás ösztönzésével is ellensúlyozva a gazdasági válság kedvezőtlen hatásait.
Az együttműködési megállapodás szerint a két szervezet a közös érdekeit is szem előtt tartva lép fel együttesen a fogyasztóvédelmi témákban, ideértve a jogalkotást, a fogyasztóvédelmi politika véleményezését, valamint a civil fogyasztóvédelmi kultúra fejlesztését. Erősítenék továbbá a vállalkozások fogyasztói jogokra vonatkozó ismereteinek bővítését, illetve rendezvényekkel, kiadványokkal, oktatási programokkal járulnának hozzá a hazai vásárlók fogyasztói tudatosságának erősítéséhez.

A gazdasági válsággal járó vásárlóerő csökkenés akár radikálisabb elmozdulásokat is eredményezhet a hazai vásárlási és fogyasztási szokásokban – derül ki egyes kutatásokból. Fennáll a veszély, hogy tovább erősödik a szürke- és feketekereskedelem, nagyobb teret nyer a bóvli, a silányabb termék, vagy éppen a hamisított, csempészett márka. A megállapodás aláíróinak fontos célja annak megakadályozása, hogy a fogyasztókhoz nem biztonságos, veszélyes, illetve iparjogvédelmi szempontból is kifogásolható áruk jussanak el.

Dr. Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető elnöke elmondta, az együttműködési megállapodás lényeges eleme a fiatalok fogyasztóvédelmi célú megszólítása, akár összehangolt oktatási és kommunikációs kampányok lebonyolításával. „A tudatos vásárlás a fogyasztói önrendelkezés egyik alapja. Újabb és újabb nemzedékek lépnek a fogyasztók soraiba, komoly kihívás e fiatalok megszólítása – erre lehet jó eszköz például az e-learning, vagy éppen a blogok, a közösségi oldalak. Meg kell mutatnunk, minden egyes vásárlási döntésünknek következményei vannak: biztonságunkra, egészségünkre, jólétünkre, vagy éppen a tágabb környezetünkre.”

Jó márkák, erős márkák csak a fogyasztók bizalmából létezhetnek – tette hozzá Deák Ferenc, a Magyar Márkaszövetség elnöke. „Sikereink záloga a márka és a fogyasztó közötti eleven bizalmi kötelék, ezt az „íratlan szerződést” kell nekünk nap mint nap megerősítenünk. És ezt tesszük akkor is, amikor a mai napon írásos megállapodást kötünk partnerszervezetünkkel, ezzel is kifejezve elkötelezettségünket a konstruktív párbeszédre és a korrekt együttműködésre, a fogyasztók érdekében.
 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Kilencmilla kódokból
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) folyamatosan ellenőrzi a különböző portálokon, közösségi oldalakon kereskedőket. A gyanús, ületszerűnek tűnő profil…

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…