2024. 07. 23. kedd

Lenke
1 EUR 390 HUF
1 GBP 463 HUF

Ezek azok a hitelek, amelyeknek nem árt a válság

A kormány azokon a területeken várja el a hitelezés kamatsapkákkal történő beindítását, ahol ennek jelei nem látszanak. A személyi hitelek és kiváltképp az áruhitelek esetében erre nincs szükség – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

 

A kormány a hitelezés felfuttatását várja el a pénzintézetektől, ennek eszközeként kerül bevezetésre a jövő hét elejétől a pénzintézetek által önként vállalt kamatplafon a vállalkozói forgóeszköz- illetve a lakossági oldalon pedig a lakáshitelek esetében. Az intézkedés mind a két esetben teljesen érthető –  kommentálta a híreket Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Nem kell senkinek lakáshitel

A vállalati finanszírozás számottevően visszaesett a magas piaci kamatok miatt, ezért a kis- és középvállalkozások számára folyósított hitelek 58 százaléka valamilyen támogatott konstrukcióban került az ügyfelekhez – emlékeztetett Gergely Péter. A lakossági oldalon hasonlóan drámai helyzet alakult ki a lakáshiteleknél, ahol az év első nyolc hónapjában mindössze 361 milliárd forint értékű lakáshitelt vettek fel a háztartások. Ez több mint 60 százalékkal múlja alul a 2022-es év hasonló időszakát, az elmúlt év második negyedévében közel ötödével több, 427 milliárd forint értékű lakáshitelt vettek fel a családok, mint az idén nyolc hónap alatt.

Gergely Péter szerint ezért volt szükség arra, hogy a lakáshitelpiac fellendítése érdekében a bankok arra kötelezzék magukat, hogy maximum 8,5 százalékos teljes hiteldíj mutató (THM) mellett nyújtanak hiteleket október 9-étől a lakossági ügyfeleknek.

A fogyasztási hitelek visszaszerezték a dinamikát

Bár az elmúlt év második felében alaposan megzuhant a teljes magyar hitelpiac, ugyanakkor idén bizonyos szegmensekben már sikerült ledolgozni a hátrányt, ami azt mutatja, hogy külön beavatkozás nélkül is túl tud lenni egy-egy hitelezési terület a válságon. A BiztosDöntés.hu szakértője szerint egyértelműen ez a helyzet a személyi kölcsönöknél. Itt ugyan időarányosan még 4,5 százalékos elmaradást mutat az idei év során a 345 milliárd forintot közelítő folyósítás a tavalyi 361 milliárd forinthoz képest, ám az idei teljesítmény alapján 2023. így is a harmadik legjobb éve a személyi hitelezésben érintett pénzintézeteknek.

Ráadásul – teszi hozzá Gergely Péter – a nyári hónapokban egyre gyorsuló ütemben múlja felül a személyi hitelek kihelyezése a 2022-es időszak adatait: a júliusban folyósított 49 milliárd forint még csak 5 százalékos bővülést jelentett éves szinten, ám a családok augusztusi közel 51 milliárd forintos személyi kölcsön felvétele már 13 százalékot meghaladó mértékben múlja felül a bázisadatokat. Ekkora havi kihelyezésre ráadásul korábban mindössze négy hónapban volt példa a magyar személyi kölcsön piacon. Augusztusban közel 24 500 személyi hitelt vettek fel a fogyasztók, ekkora érdeklődésre utoljára 2019-ben az eddigi top évben volt csak példa időarányosan.

Áruhitel-csúcsok

A BiztosDöntés.hu szakértője szerint még látványosabb az előretörés az áruhitelezésben. A személyi hitelek felfutása miatt sokszor már temetett hitelfajtából az év első nyolc hónapjában 24,2 milliárd forint értékben finanszírozták a családok eszközbeszerzéseiket. Ez időarányosan már közel 4 százalékkal magasabb összeg, mint amit az egyébként történelmi rekordot hozó 2022-es évben láthattunk: akkor nyolc hónap alatt 23,3 milliárd forint értékű áruhitelt vettek fel a családok, ami közel harmadával fejelte meg a 2021-es adatokat. Gergely Péter arra is felhívta a figyelmet, hogy az augusztusban folyósított 3,66 milliárd forint értékű áruhitel szintén abszolút csúcsnak számít a jegybank fellelhető adatai szerint.

A hitelezési szakember ugyanakkor az áruhitelek kapcsán arra figyelmeztet, hogy itt más hiteltermékkel szemben markánsan megjelenik az inflációs hatás. A piacon ugyanis sok esetben volt már példa arra, hogy az ügyfelek a mostani 14 606 szerződésnél több kontraktust kötöttek a finanszírozókkal – legutóbb, 2022 decemberében négyezerrel több, 18 600 felett volt a szerződések száma.  A megvásárolni kívánt eszközök értékének emelkedésének köszönhetően azonban egy-egy áruhitel-szerződés összege most haladta meg először a 250 000 forintot – 2019-ben még csak 160 000 forintos árufinanszírozást kértek átlagosan az emberek a bankoktól.

Kell az összehasonlítás

A BiztosDöntés.hu szakértője arra hívja fel a figyelmet, hogy az áruhiteleknél bevett gyakorlatnak számító akciózásnak, a 0 százalékos THM-mel futó akcióknak köszönhetően az áruhitelek átlagos kamatszintje a jegybanki statisztikák szerint alulmúlja a személyi hitelekét. Ugyanakkor a szakértő szerint ez a következő hónapokban ismét a visszájára fordulhat, hiszen egyre erősödő verseny tapasztalható a piacon. Ezt mindennél jobban bizonyítja, hogy egy átlagfizetéssel rendelkező ügyfél számára egy 3 millió forintos, 5 évre felvett kölcsön esetében is mód van arra, hogy akár 15 százalékkal olcsóbb törlesztőrészletről tudjon megállapodni a legjobb ajánlatott adó finanszírozóval és így akár évi 130 ezer forintot is megspóroljon annak köszönhetően, hogy a legjobb banki ajánlatok ma 15,3 és 25,2 százalékos THM érték között szóródnak. Épp ezért rendkívül fontos az ajánlatok összevetése a szerződéskötés előtt – ajánlja a Gazdasági Versenyhivatal véleményét a hitelfelvétel előtt állóknak a BiztosDöntés.hu szakértője.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Megyéken átívelő akció
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütött…