2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Gasztro » Gasztrománia » Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a magyar kávépörkölő üzem

Michelin-csillaggal felérő elismerést kapott a magyar kávépörkölő üzem

Lenyűgözte a londoni zsűrit a hazai íz

Ahogy egy erős reggeli eszpresszó, úgy fújt ébresztőt augusztus 3-án a nemzetközi kávékereskedők világában a Körmendy Sándor vezette a Pacificaffé. A kávépörkölő üzem a „Kenya Gicherori” és a „Ház kávéja” elnevezésű tételeivel nyerte el az 500 fős zsűri tetszését a világ egyik legrangosabb élelmiszeripari versenyében. A kétcsillagos minősítés, amit a „Kenya Gicherori” kávé, és az egycsillagos minősítés, amit pedig a „Ház kávéja” nyert el komoly sikernek számít a nemzetközi kávés iparágban. Az olasz, francia, német és brit mezőnyben ehhez hasonló magyar eredményre az 1994 óta megrendezett Great Taste Awards történetében mindössze egy alkalommal volt példa.

A Great Taste Awards-ra idén 35 kategóriában 12 ezer terméket neveztek be szerte a világból. A versenyművek lefedik a teljes gasztronómiai palettát. Többek között húsáruk, tejből készült kézműves remekek, csokoládék és művészi szinten pörkölt kávék kerültek a londoni ítészek asztalára. A díj jelentőségét jól mutatja, hogy a séfekből, ételkritikusokból és gasztro-bloggerekből álló zsűri márciustól júniusig kóstolta a benevezett portékákat, mielőtt eredményt hirdetett.

„A Great Taste Awards legnagyobb erénye az, hogy az iparági óriások és a kicsik teljesen egyenlő eséllyel indulnak. A versenyen a zsűri a beküldő nevét nem ismeri és a csomagolást sem veszik figyelembe. Kizárólag az íz számít” – mondta Körmendy Sándor, a Pacificaffé alapító tulajdonosa, aki már 2021-ben és 2022-ben is csillagos minősítést szerzett a londoni eseményen.

A Great Taste Awards minősítési rendszere a Michelin-csillagéhoz hasonló: egy, kettő, illetve három csillaggal értékelik a legjobbnak vélt termékeket. Két csillagot például a benevezett delikát termékek maximum tíz százaléka érhet el. Ezt sikerült teljesítenie a magyar piacon évente átlagosan 100 tonna minőségi kávét pörkölő Pacificaffé csapatának, akiknek a „Kenya Gicherori” nevezetű versenyművéből a gyümölcsös jegyeket emelte ki a zsűri. „Kivételesen jó egyensúlyt mutat, sűrű, lédús testességgel rendelkezik, lekváros állagot ad, de nem ízesít lekvárosan. A hosszú lecsengés rendkívül kellemes, természetes gyümölcsös édességgel telített, amit mindannyian imádtunk” – többek között ez állt a Great Taste Awards értékelésében, megemlítve a Cabernet Sauvignon borokra jellemző tannin jegyeket is.

Nem kell aranyárat fizetni a legjobb kávékért

Körmendy Sándor egy 16 ezer hektáron gazdálkodó kenyai kisbirtokról szerezte be a kétcsillagos díjnyertes, 100 százalékos Arabica kávé alapanyagát. Az „AA”minősítésű, vulkanikus talajból származó, 12 százalékos nedvességtartalmú kávészemeket úgynevezett „afrikai ágyon”, azaz az egyenlítői napsütés alatt szárították ki, mielőtt az esztergomi pörkölő üzembe került volna.
„Naponta 25-30 pörkölést végzünk, szándékosan nem mázsás kapacitásra képes gépek segítségével. Minél kisebb ugyanis egy berendezés, annál kifinomultabban lehet vele pörkölni” – emelte ki Körmendy Sándor, aki az elmúlt tíz év kemény munkájának tudja be azt, hogy a magyar pörkölésű kávé is oda kerülhetett a világ legjobbjai közé.

Az egykor Dj-ként dolgozó, ma már húszféle kávét pörkölő ötfős üzem vezetője úgy látja: a nemzetközi hírnevet szerző magyar éttermekhez hasonló sikertörténet állhat a friss hazai kávét pörkölő cégek előtt is. A szakember szerint ehhez az kell, hogy a fogyasztók és a vendéglátóipar szereplői fejében sikerüljön néhány tévhitet eloszlatni. A vásárlók körében elsősorban azt, hogy a sokkal jobb minőségű kávé nem feltétlenül drágább. A Pacificaffé kétcsillagos, díjnyertes kenyai arabica kávéjához például 13 ezer forintos kilónkénti áron hozzá lehet jutni, ami nem sokkal több, mint amennyit a legkedveltebb olasz márkákért kérnek el a boltokban. Körmendy Sándor e mellett a kínálati oldal szerepét is meghatározónak tartja.

„A fogyasztók ízlését a legjobban az éttermek, kávézók, pub-ok képesek befolyásolni. A célunk az, hogy a vendéglátóipar szereplői is felismerjék, hogy ha egyedi kávét kínálnak a vendégnek, az nem hátrányt, hanem éppen előnyt jelent!” – hangsúlyozza a 2011-ben alapított, 750 négyzetméteren működő kávépörkölő üzem tulajdonosa, aki azt szeretné elérni a következő öt évben, hogy a „Ház bora” kifejezés mellett a legtöbb vendéglátóhely tartson az ő sikerünkön felbuzdulva „Ház kávéját” is.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp