2024. 05. 24. péntek

Eszter, Eliza
1 EUR 387 HUF
1 GBP 454 HUF

Új eljárással kezelik a zöldhályogot a Semmelweis Szemészeti Klinikáján

A glaukóma (zöldhályog) fennállásakor a szemnyomás és a látóideg keringése közötti egyensúlybomlás okozza a látásfunkció csökkenését. A látáskárosodást és akár vakságot is okozó szembetegség a 60-70 év feletti lakosság mintegy 10-15 százalékát érinti világszerte. Mivel az életkor előrehaladtával nő az előfordulási gyakorisága, így ma már népbetegségnek számít – ismerteti dr. Nagy Zoltán Zsolt egyetemi tanár.

Galéria

3kép

A Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója hozzáteszi: kétfajta glaukóma létezik, az úgynevezett primer nyitott zugú glaukóma lassú lefolyású, fájdalommentes, alattomosan kezdődik, mivel a látótér széle kezd el beszűkülni, így a betegek nem feltétlenül veszik észre. Ezért fontos, hogy az 50-55 év feletti korosztály évente részt vegyen szemnyomás vizsgálaton.

Komplett szűrővizsgálattal ugyanis a betegség kizárható, és a megelőzésnek, illetve a kezelésnek nagy szerepe van a látás fenntartásában. Amikor már látásromlás jelentkezik, abban a fázisban a betegség visszafordíthatatlan – magyarázza a professzor.

A másik, zárt zugú fajtája glaukómás rohammal kezdődik. Ekkor nagyon megemelkedik a szemnyomás, ami erős fájdalmat, feszülést okoz a szemben, a halántéktájon pedig fejfájás jelentkezik. Az egyértelmű jelzőtünetek miatt ez jól azonosítható, ám amikor hányinger is társul a tünetekhez, akkor sokszor gyomor-bélrendszeri panaszra gyanakodnak, és nem kerül sor szemészeti vizsgálatra. A roham során 18-20 Hgmm helyett 60-80 Hgmm-re is megemelkedhet a szemnyomás, amit rögtön kezelni kell, ellenkező esetben tartós látáscsökkenés vagy vakság is lehet a következménye – figyelmeztet a szakember.

A glaukóma kezelésére korábban csak pupillaszűkítő, illetve csarnokvíztermelését csökkentő szemcseppek, illetve egy rendkívül invazív, szemmegnyitó műtét (trabekulektómia) állt rendelkezésre, ami sok műtéti kockázattal járt, ezért a lézerkezelések kerültek előtérbe. A szemészet mindig úttörő szerepet játszott a lézerek alkalmazásában, több mint 60 éves múltra tekint vissza az első lézer használata, azóta nincs olyan anatómiai egysége a szemnek, amelyet valamilyen lézerrel ne lehetne kezelni. A korábbi, argon lézerrel végezett a műtétek esetén azonban csak átmenetileg, a beavatkozástól számított néhány évig csökkent a szemnyomás  – idézi fel dr. Nagy Zoltán Zsolt.

A legújabb kezelés, amiben Magyarországnak úttörő szerepe volt, az úgynevezett femtoszekundumos trabekulotómia, ami technikájában megegyezik a korábbi invazív műtéttel, azzal a fontos különbséggel, hogy a szem megnyitása nélkül végzik. Az eljárás legfőbb előnye, hogy speciális képalkotó eszközzel és rendkívül érzékeny kamerarendszerrel kívülről lehet azonosítani a szemen belül a beavatkozás pontos helyét.

Az első ilyen korszerű műtétet 2020-ban végezték a Szemészeti Klinikán, ahol azóta több mint hetven páciens látáskárosodását sikerült meggátolni. A klinikai kutatás jelenlegi fázisában a beválogatási kritériumoknak megfelelő betegek (magyar állampolgár, 40 év fölötti, 2-3 féle szemcseppet használ, enyhe látótérkárosodása és kimutatható látóidegfő-kimélyülése van, de nem volt fénytörésváltoztató műtéte, nincs más szemészeti eltérése) ingyenesen vehetik igénybe a műtétet.

Az eljárással tartósan, egyetlen beavatkozással 25-30 százalékkal csökkenthető a szemnyomás hegesedés nélkül, hiszen lézer pontosságú mikrosebészeti eljárásról van szó. A beavatkozás célja a szemnyomás csökkentésén túl, hogy a folyamatosan és tartósan használt szemcseppek elhagyhatóak legyenek, mivel az ezekben található tartósítószer hosszú távon a szemfelszínt károsítja (égő, csípő, szúró érzést és szemkönnyezést okoz).

Dr. Nagy Zoltán Zsolt szerint a klinikai vizsgálat sikeres befejezése után, várhatóan mintegy két éven belül a legtöbb nyitott zugú glaukómás beteg számára elérhető lesz a modern és szövődménymentes műtéti eljárás a Semmelweis Egyetemen.

Az érintetteket beutaló nélkül először a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának járóbeteg szakrendelésén várják, ahol áttekintik a korábbi szemészeti leleteiket, és elvégzik a szükséges vizsgálatokat, amely alapján kiderítik, hogy a beteg részt vehet-e a programban. Időpont egyeztetés a 0620/825-8528-as telefonszámon lehetséges hétfőtől csütörtökig 10-13 óra között vagy a 0630/200-9995-ös telefonszámon hétköznap munkanapokon 14-16 óra között.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Költözz költséghatékonyan!
Minden ember törekszik arra, hogy pénzügyeiben tudatos legyen: igyekszünk beosztani azt, amink van. Ha vásárolunk valamit, mindig tekintettel vagyunk …